A kitűnő tanuló keményen megfizet az eredményeiért

A diák keményen megdolgozik és sokszor sajnos meg is fizet a kitűnő tanulmányi eredményért. A kitűnő tanulók mögött nagyon gyakran egy vagy két mindent kontrolláló perfekcionista szülő áll, akik óvodás kora óta hordják a gyereküket egyik különóráról a másikra. Szigorúan megszervezik a kicsi minden percét, és végighajtják őt a kemény napirenden. A leggyakrabban hangoztatott elvük így szól: „Előbb a tanulás, aztán a játék!”. A szótárukban a leggyakoribb szó a „kell”. A gyereknek mindent úgy kell csinálni, ahogyan azt ők elvárják.
Az ilyen szülő gyerekei rendszerint kiválóan teljesítenek, de a szülő ezzel csak nagyon ritkán elégedett. Számára a négyes már kudarc, ilyenkor rendre elhangzik a kérdés: „kinek lett ötös?”
A perfekcionista szülő gyakran él a megfélemlítés, érzelmi zsarolás módszerével. Igazából nem válogat az eszközökben: mindent bevet azért, hogy a gyereke lemondjon a saját vágyairól, szükségleteiről, ha azok nem egyeznek az ő szülői elveivel.
Ezzel azt tanítja meg a gyerekének, hogy mindig a kötelesség az első, a gyerek saját vágya, szükséglete nem számít. Dicséret, szeretet elfogadás pedig csak a kiváló teljesítmény után jár. Ennek eredményeként a gyerek megtanulja, hogy csak úgy önmagában egyáltalán nem szerethető, csak ha letesz valamit az asztalra. Ennek eredményeként félni kezd a kudarcoktól, hiszen minden egyes hiba vagy gyengébb eredmény a saját szerethetőségébe vetett hitét kérdőjelezi meg. Innen pedig már egyenes az út a szorongásos tünetekig: pánik, evészavar, alvászavar, menstruációs problémák. És peresze alacsony önbecsülés.
Ezzel fizetnek a perfekcionista szülők perfekcionista gyerekei a kitűnő eredményekért. Amikor már baj van, és kialakulnak a szorongásos tünetek, a szülők azzal szoktak védekezni, hogy „de hát a gyerek hajtja magát. Mi már nem is mondjuk neki, hogy tanuljon. Ő akarja a jó eredményeket.” Igen, lehet, mert már belsővé vált benne a szülők követelményrendszere.
 

Nem biztos, hogy csak a kitűnő tanuló boldogul az életben

Félre ne érts! Nem azt mondom, hogy a perfekcionista szülő gonosz, és direkt rosszat akar a gyerekének. Szó sincs erről! Ő abban a meggyőződésben hajtja a gyerekét, hogy a legjobbat akarja neki. Ezt szokták mondani: „Ahhoz, hogy megállja a helyét az életben, keményen kell tanulnia, hogy jó gimiben és egyetem tanulhasson, mert csak így jut majd jó munkához, így lesz sikeres az életben.” Ezek a szülők azonban néhány dologról megfeledkeznek.

1. A gyereküknek csak az az egy gyerekkora van, amin a szülő végighajtja őket. Biztos, hogy csak tanulással érdemes tölteni azt a tizennyolc évet? A gyerekkora is az élete része. Miért kell hatéves korától fogva belekényszeríteni egy mókuskerékbe?
2. Kedves Szülő! Tartsd észben, hogy a gyereked nem a te meghosszabbításod, és nem az a dolga, hogy a te be nem teljesült álmaidat megvalósítsa! Lehet, hogy te atomfizikus szerettél volna lenni, de ne kényszerítsd már a fizikát utáló gyerekedet erre a pályára! Támogasd inkább abban, hogy a saját képességeit kibontakoztassa! Még akkor is, ha szerinted a gyereked épp az életét készül elrontani, amikor a színművészetire jelentkezik.
3. Tartsd észben, hogy a gyereked teljesítménye nem téged minősít! Nem attól leszel tökéletes szülő, hogy van egy kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező gyereked. Már attól elég jó szülő vagy, ha van egy kiegyensúlyozott, mosolygós rosszcsont kölyköd, aki jól érzi magát a bőrében, és bátran próbál ki dolgokat.
4. Érdemes észben tartani azt is, amit évtizedek óta tudunk: hogy az iskolai eredmények nem jelzik előre az életben való beválást. Vagyis nem a kitűnően tanuló, szorgalmas, rendes gyerekek lesznek a legboldogabbak. Az érzelmi intelligencia sokkal inkább előre jelzi azt, hogy az illető majd „viszi valamire”.

(Kapcsolódó cikkünk: 6 ok, amiért az átlagos diákokból lesznek a legsikeresebb emberek)

Mennyire reálisak az elvárásaid?

Szülőként azt is érdemes megvizsgálni, hogy mennyire reálisak a gyerekünkkel szemben támasztott elvárásaink. Biztos, hogy érdemes a művészi adottságokkal rendelkező gyerektől elvárni a matek és fizika ötöst? Figyeld meg azt is, hogy amikor a gyerekeddel beszélsz, a kommunikációd mekkora része utasítás, fegyelmezés, szidás, korholás! Te hogy éreznéd magad, ha a főnököd viselkedne veled így?
 

Engedd hibázni!

Egy perfekcionista szülőnek nagyon nehéz megértenie, hogy a hibázás nem ciki, nem szégyen és nem kudarc. A hibázás az élet elkerülhetetlen része. Ahogy a népi bölcsesség is mondja: csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Gondolj vissza arra, hogy amikor biciklizni vagy járni tanultál, hányszor buktál fel! Hibáztál, és a hibádból tanulva újra és újra próbálkoztál.
Amikor a gyereked iskolás, akkor tanul. És nem csak a tananyagot! Tanul tanulni, ami néha nem megy neki jól. Tanulja azt is, hogy a viselkedésének következményei vannak: ha például nem csinál házit, akkor büntit kap. De ha te ostorral hajtod házit írni, nem fogja megtanulni, hogy a mulasztásának következménye van. Nem alakul ki az a belső tapasztalása, hogy nem lesz eredmény, ha nem dolgozik rendesen. A hiba, a kudarc tehát nem feltétlenül rossz dolog: ez a tanulás elengedhetetlen része.
 

Ne hasonlítgasd a gyerekedet más gyerekekhez!

Főleg ne hangosan, a füle hallatára. Töröld a szótáradból a következő mondatokat: „A Pisti vajon hogy tudta ötösre megírni?” Vagy: „Nézd meg, Gizike ezt már rég tudja!”. Ezzel csak a kisebbségi érzést, az önbizalomhiányt és a szorongást ülteted el a gyereked lelkében. Tényleg ezt akarod? Ne csak a mérhető teljesítmények mentén ítéld meg a gyerekedet, hanem lásd a teljes személyiségét! Hogy kedves, udvarias, megbízható, kreatív, jószívű. Szerinted húsz év múlva a munkaerőpiacon melyik fog számítani? A megnyerő személyisége vagy az ötödikes matek jegye? 

Fotó: StockSnap / pixabay

betöltés...