SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sokba kerül a válás - az államnak is

Családinet [cikkei] - 2013-11-06
A válás, a különféle családi konfliktusok az érintettek mellett az egész társadalom számára próbatétel lehetnek, és az államra is súlyos anyagi terheket háríthatnak. Ennek pontos számbavételére első alkalommal készül átfogó felmérés a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben.

A kutatás még az elején tart, de az eddigi adatokból máris kiderült, hogy a családok széthullása a számokat tekintve hozzávetőleg évi 50 milliárd forinttal terheli meg az állami költségvetést - állítja Temesváry Zsolt, a vizsgálat vezetője. E közvetlen kiadások főként a szociális ellátórendszer, a családsegítő intézmények, a gyermekotthonok fenntartásából, a családi pótlékok kifizetéséből, a válást kimondó bíróságok működtetéséből tevődnek össze. De ide sorolható a hajléktalan-ellátás, amely a krízishelyzetbe került családok átmeneti elhelyezésével együtt önmagában évi csaknem 30 milliárd forintnyi összeget emészt fel. Magának a szegénységnek a nagyobb hányada is a családok szétzilálódásában gyökerezik - mondta a kutató.
    
Nemzetközi összehasonlításban a Magyarországon az ezer lakosra jutó évi 2-3 válás az európai átlagnak felel meg, ennél magasabb az arány az észak-európai országokban, alacsonyabb a tradíciókat jobban tisztelő dél-európai népek világában. Az adatok szerint a korábbiaknál kevesebben válnak el ugyan Magyarországon, ez a látszólag kedvező statisztika azonban abból fakad, hogy a házasságkötés helyett manapság többen választják ez együttélés különböző formáit - utalt rá a szakember.
    
A tartós családi konfliktusok száma továbbra sem csökken, ennek okai összetettek, szerepet játszik benne a társadalmi változásokkal járó létbizonytalanság, a munkanélküliség, a konfliktuskezelő képességek hiánya. "Holott a bizonytalan életérzés, a munkából, társas együttlétekből naponta adódó kisebb-nagyobb súrlódások elviseléséhez éppen a család által nyújtott érzelmi biztonság jelentheti a legfontosabb menedéket" - szögezte le Temesváry Zsolt.


    
E biztonság hiánya vezet többnyire egészségügyi, mentális zavarok kialakulásához, teljesítménycsökkenéshez, a kábítószerekhez meneküléshez. Mindezeknek a bajoknak a kezelése egyre növekvő költségekkel jár. Az államnak pedig - már csupán anyagi megfontolásból is - alapvető érdeke a társadalom alappillérét jelentő családok együtttartása - húzta alá a szociológus. E törekvést szolgája a családbarát politika mellett többi között az oktatási rendszer korszerűsítésének néhány eleme is. Mint például az érettségi bizonyítvány feltételeként megkövetelt 50 óra közhasznú szolgálat, amely hozzásegíti a diákokat a felelősségteljes gondolkodás kialakulásához. Ezen személyiségjegy később, a családalapítást követően is a tartós párkapcsolat egyik alapfeltétele.
    
Minden társadalomban a család hivatott a kulturális, erkölcsi, szociális, lelki értékek továbbadására, ami aztán a napi életben a közszellemben mutatkozik meg és alapját képezi a gazdasági felemelkedésnek is. A várhatóan 2014-ben elkészülő átfogó felmérés adatait a szakemberek a családpolitika további finomításához, a költséges problémakezelés helyett megelőző intézkedések előkészítéséh. Ez használhatják fel a családi közösségek egységének erősítésére - hangoztatta Temesváry Zsolt.

Forrás: MTI
Fotó:
David Castillo Dominici - FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja