SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Vigyázz, kész, tanév!

Családinet [cikkei] - 2010-08-23
 [X]

Lassan véget ér a nyár. A gyerekek visszatérnek a táborokból és a nagymamáktól, mert indul az újabb tanév. A visszazökkenést a dolgos hétköznapokba a taneszközök beszerzése jelenti. Rázósnak ígérkezik.

Avatar mappaLátva gyerkőcünk végtelennek tűnő tanszerlistáját, enyhe aggodalom kerít hatalmába. Nemcsak a listán felbukkanó furcsa kérések láttán, hanem a lelki szemeim előtt megjelenő végösszeg miatt is.

Valahogy mindig úgy alakul, hogy a nagyobbik gyerektől visszamaradt dolgok, mint a körző, vonalzó és ceruza sohasem olyan fajtájúak, alakúak és típusúak, amilyeneket az iskola elvár tőlünk. Így a lakásban lévő negyvenkettedik piros filctoll mellé kénytelenek vagyunk megvásárolni a negyvenharmadikat is. De mit tehetünk, hisz a legfontosabb, hogy csemeténk semmiben ne szenvedjen hiányt. Indul tehát a nagy beszerzőkörút.


Belépve az Auchanba, szinte eláll a lélegzetem. Megszámlálhatatlanul sorakoznak egymás mellett a taneszközökkel roskadozó polcok. Lista a kézbe, és már vesszük is sorra, hogy mire is van szükség. Egy csapásra gyerekjátékká válik a vásárlás. A csíkos és kockás füzetek, már a kosárban pihennek, csakúgy, mint a szivárvány minden színét magában foglaló toll- és ceruza készlet. A könyvborító legyen áttetsző? Nem probléma. Jobb is így, hiszen az elsős nem tud olvasni, címlapról kell felismernie a könyveit. Megvan a háromféle rajzlap és a krepp papír is, bár azt nem tudom, miért van szükség kétoldalas origami hajtogatólapra.  Már a következő sor elején járunk, mikor szalad hozzám a gyerek a tizenkét gombos vízfesték készlettel és a mesefigurás technika dobozzal. Ilyen lelkesnek is rég láttam, valószínűleg a vásárlás végén beígért iskolatáska villanyozta fel ennyire. Aztán húsz percet töltünk csak a táskák között, mert nem tud Bakugan anatómiai hátizsák/iskolatáskaválasztani. Végül a Star Warsos lesz a befutó, büszkén vonul vele a ruhásrészlegen, mert még eszembe jut, hogy ünneplőre és tornafelszerelésre is szükség van. Tornanadrágból sötétkék, míg cipőből fehér talpú, tépőzáras kell, hogy ne hagyjon nyomot a parkettán, és gyorsan elkészüljön a csengő megszólalása előtt. Ünneplőből a sztenderd feketenadrág, fehér ing kombináció az előírt, de lehet pár számmal nagyobb, hogy kitartson jövőre is.

Büszkén jövök ki az áruházból. Elégedetten nyugtázom, hogy gyorsan és kedvező áron sikerült mindent beszereznem. Azt hiszem jövőre is az Auchant választom.

További információ

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja