SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Merre tartanak a 2020-as albérleti árak?

Családinet [cikkei] - 2020-10-15
Sohasem voltak könnyű helyzetben azok, akik nem rendelkeztek saját tulajdonú ingatlannal és albérletbe kényszerültek. Az utóbbi években azonban egyre nehezebb volt asztalra tenni az albérlet összegét, hiszen folyamatos volt a drágulás. Talán idén eljött az idő, amikor végre érezhetjük az árcsökkenés szelét.

 

A főváros már sokkal olcsóbb lett

Budapest kivételével nem sokat mozgolódtak az átlagos albérleti árak hazánk régióközpontjaiban. Még az olyan egyetemi városokban, mint Pécs vagy Szeged sem sikerült a koronavírusnak felbolygatni a piacot. Az év első nyolc hónapjában Szegeden stagnáltak az átlag bérleti díjak, míg Pécsen egy kis mértékű drágulás volt tapasztalható. A napfény városában így a lakások egy négyzetméterét idén augusztusban átlagosan 2000 forintért, míg a pécsiekét 2100 forintért lehetett kibérelni.

Győrben Pécshez közeli – 2200 forint – volt egy négyzetméter bérleti díja. Győrben egyébként olcsóbbá váltak az albérletek, akárcsak Miskolcon, ahol csaknem 20 százalékos áreséssel a nyár végén átlag 1700 Ft/m² volt a bérleti díj. 2020 januárja és 2020 augusztusa között viszont drágultak az albérletek Székesfehérváron és Debrecenben is, igaz négyzetméterenként csak kétszáz forinttal. Így egy székesfehérvári albérletért négyzetméterenként átlagosan 2700 forintot, egy debreceniért pedig 2400 forintot kellett fizetni.

Ahogy az általában lenni szokott, a jelen elemzés főszereplője is kis hazánk fővárosa. Azonban a budapesti albérletpiac most nem a dráguló tendenciájával emelkedik ki a sorból, hanem éppenhogy az árzuhanásával. Budapesten az albérletek átlagára idén eddig 4300 Ft/m²-ről 4000 Ft/m²-re csökkent. Ez a változás mintegy 10 százalékos visszaesést jelent. 

Albérlet átlagárak

A fővárosi albérletpiacnak azonban van olyan szegmense, ahol az árcsökkenésnek jele sincs. Az újépítésű bérleményeket nem érintette a koronavírus nehézsége. A vészhelyzet ideje alatt némileg érezhető volt ezen szegmensben is a visszaesés, de júliusra már visszatértek a díjak az év eleji szintre.


A fizetés felét is elviheti az albérlet

Ha itthon szeretnénk lakást bérelni, egyértelműen Budapest az egyik legdrágább régió. Viszont azt is látnunk kell, hogy a magas albérletárak mellett fővárosunkban a legmagasabbak a jövedelmek is. Idén augusztusban Budapesten egy 50 m² alapterületű téglalakást átlagosan 200 ezer forintos áron lehetett havonta kivenni, ami az ottani átlagbér több mint felét őrölte fel.

Pécsen, Debrecenben és Székesfehérváron sem túlságosan kedvező a helyzet, ugyanis itt az átlagbér felét kellett kicsengetni az idei év augusztusi hónapjában egy 50m²-es téglalakás bérléséért. Ugyanezen időszakban egy ugyanekkora paraméterű téglalakás meghirdetett bérleti díja, Miskolc, Szeged, valamint Győr városaiban, az ottani átlagkereset 40-45 százalékába került. 

Havi nettó átlagbérek és albérlet átlagárak

Az átlagok mögött meghúzódó szórás persze nagy lehet, de az összehasonlításuk segítségével képet kaphatunk arról, hogy a munkalehetőségekhez képest mennyire lehet könnyen ingatlanhoz jutni. Az Ingatlannet.hu felméréséből pedig arra következtethetünk, hogy hiába vannak magasabb bérek Budapesten, ha a drága albérleti díjak felemésztik annak jó részét.

Indexkép: Photo Mix képe a Pixabay -en.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Elvitték a babát a kórházból: mi történik a magyar gyermekvédelemben?

Egy februárban született, egészséges újszülöttet a szülei tudta nélkül vittek el a tatabányai kórházból. Az édesanya addig naponta járt be szoptatni a csecsemőt, majd egy reggel közölték vele: a gyermeke már nincs az osztályon. Arról azonban nem kapott tájékoztatást, hogy hová került a baba, miért vitték el, és ki hozta meg a döntést. A történet nem egyedi eset, és az országgyűlési választás közeledtével a politikai szál is felbukkan.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja