SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nem szőrös, sőt kifejezetten kopasz

Szőke Judit [cikkei] - 2008-08-08
Szegény nektarin! Eredete vitatott, ráadásul "lekopaszbarackozzák". Pedig nem érdemli ezt meg, mert finom, hasznos, egészséges, sokoldalúan felhasználható. Még az arcbőrnek is jót tesz.
Nem szőrös, sőt kifejezetten kopasz
A nektarin keletkezésével kapcsolatban az egyik elmélet úgy szól, hogy a barack mutációja, egy másik szerint egyszerűen korcs hibrid, ami a mandula és a szilva, vagy a barack és a  mandula keresztezéséből jött létre. A legvalószínűbb feltételezés az őszibarack és a szilva verzió, bölcsője az 1940-es években az Egyesült Államokban ringott. A nemesítés előtti változata állítólag több, mint kétezer éves.
Az azonban vitathatatlan, hogy nagyon kellemes ízű, illatos és jellegzetes aromájú. Ráadásul rokonához, az őszibarackhoz hasonlóan sokféleképpen felhasználható a konyhában de azzal ellentétben, ha nyersen fogyasztjuk, és alaposan megmossuk, mivel nem pelyhes a héja, könnyebb megszabadítani a permetezőszer maradványoktól, szennyeződésektől.
A nektarin héja sima, gusztusos sárgás-pirosas színben pompázik, gyümölcshúsa kemény, többnyire sárga, ritkábban fehér színű, magvaváló. Húsa egyes fajtáknál édes, mint a baracké, másoknál pikáns- savanykás, mint a szilváé. Alakja gömbölyded, esetenként inkább tojás alakú. Íze majdnem teljesen megegyezik az őszibarack igen édes zamatával, húsa viszont keményebb és kevésbé lédús.

Szeretik a fogyózók (is)

Vásárlásnál a keményhúsú, hibátlan, tiszta héjú gyümölcsöket válasszuk. Bár a nektarin húsának színe is változó, - ez ízében nem okoz különbséget - ezt a gyümölcs héjának színéről nem lehet megállapítani. Víztartalma miatt rövidebb ideig tartható el. Háztartási körülmények között maximum 1-2 hétig marad fogyasztható, érettségi fokától függően. A már érett gyümölcsöket tároljuk hűtőszekrényben, vagy hűvösebb helyen, vigyázva arra, nehogy túl hűtsük, mert íze így kevésbé érvényesül.
Jó hír az alakjukra vigyázóknak, hogy kalóriatartalma alacsony: 43 kcal, 179 kJ/100 gramm. Ráadásul jó vízhajtó, méregtelenítő, vérnyomás- és gyulladáscsökkentő hatása szintén bizonyított.
A nektarin vitamintartalma igen magas, különösképp A-, és C-vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag (kalcium, magnézium, kén, szilícium, ezek hasznosak az izmok működtetésében, jótékonyan hat az öregkori reszketés esetén). Tartalmaz káliumot, foszfort és emésztési rostokat, karotint, nukleinsavakat, szelént. Gazdag B-vitamin tartalma az emésztési és idegrendszeri karbantartásra teszi alkalmassá. Mint minden gyümölcs, segíti az emésztést- A-vitamin és káliumtartalmának, savasságának köszönhetően.
Harmonikus aromája miatt jól társítható más gyümölcsökkel, akár salátának, akár tortába, kompótokhoz.

Csirkével, salátának

Álljon itt egy olyan értelemben komplex recept, hogy ez meleg, azaz főételnek alkalmas, köret is, saláta is, desszert is. Vagyis nem kell a melegben a meleg tűzhely mellett állni, mégis izgalmas és könnyű étel a nektarinos csirkesaláta.
Mi kell hozzá? 3 evőkanál olívaolaj, 30-35 dkg csirkemell, kb. 2 zacskónyi, fél kilónyi salátakeverék-összetépkedve (magunk is készíthetünk, ha van kedvünk), 4 db nagy, érett nektarin, 1 csomag újhagyma, kis kaliforniai paprika,  egy gerezd fokhagyma, só, bors, vagy provance-i fűszerkeverék vagy kakukkfű, rozmaring, bazsalikom, majoránna, köménymag, zsálya, levendula, kevés balzsamecet
Egy közepes tálban keverjünk össze egy kanálnyi olívaolajat a fűszerkeverékkel, sóval, borssal. A csirkét vágjuk apró darabokra és forgassuk meg a fűszeres olívaolajban alaposan, úgy, hogy jól beborítsa a fűszer a húst. Melegítsük fel a maradék olajat, szórjuk bele a hagymákat és a paprikát, a csirkét. 10 perc alatt ezek összepárolódnak. Ha elkészült, locsoljuk meg balzsamecettel, majd dobjuk hozzá a salátakeveréket, a feldarabolt nektarint, melegen tálalhatjuk is.

Arcpakolás száraz bőrre

A kozmetikai ipar már régóta tisztában van jótékony hatásával, és ki is használja a természet adta lehetőségeket. Sűrűn alkalmazzák pattanásos bőrre. Kiváló arcpakolásra, frissíti, rugalmasabbá alakítja a bőrt, a száraz bőrt regenerálja. Használatával a sebes bőrfelület hamarabb gyógyul.
A pakolás hozzávalói:1 darab őszibarack vagy érett nektarin és 2-3 evőkanál méz.
Villával összenyomjuk, majd mézzel kikeverjük, és így visszük fel az arcra. A megismételt pakolások után érezhetően ápoltabb, finomabb és frissebb lesz az arcbőrünk.


 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja