SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sírva fakadt a tanárnő, amikor kiderült, hogy egy diákja éhezik - bevásároltak neki kollégájával

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-10-16
20 gyerek előtt kezdett el sírni a tanárnő, amikor kiderült, hogy az egyik diákja éhezik, és az iskolai készletek, amiből otthonra is szokott vinni, elfogytak. Egy kollégájával összefogva bevásároltak a gyermek számára.
Sírva fakadt a tanárnő, amikor kiderült, hogy egy diákja éhezik - bevásároltak neki kollégájával

"Egyetlen gyermeknek sem szabadna éheznie, soha"

Éhes diákról osztott meg egy történetet egy amerikai tanárnő. 

Megdöbbentő kérdéssel találta szemben magát a pedagógus: egy diákja azt kérdezte tőle, hogy mikor jön a nő, aki ételt tesz a hátizsákjába. 

"Ez teljesen váratlanul ért. Mondtam neki, hogy nem tudom, hogyan lesz, mire ő azt mondta, hogy nincs otthon semmi étele, és szüksége van rá” – mesélte a tanárnő, aki ekkor döbbent rá, hogy a diákja gyakran támaszkodott azokra az élelmiszerekre, amiket az iskolai tanácsadó osztott ki, ám a készletek most elfogytak. 

Ekkor teljesen elérzékenyült a pedagógus. 

"Összetörtem és sírtam 20 gyerek előtt. Egyetlen gyermeknek sem szabadna éheznie, soha” – mondta.

A nő tudta, hogy valamit tennie kell, ezért azonnal intézkedett. Kollégájával együtt összedobták a pénzt és bevásároltak a gyermeknek. Levest, gyümölcsöt és tésztát is vettek neki, sok más mellett.
 


 

A tanárnő a posztjában úgy fogalmazott, hogy nem dicséretet vár a tettéért, pusztán csak azért osztotta meg ezt a történetet, mert

szeretné, ha az emberek tudnák, hogy a tanárok is emberek, akik nagyon szeretik a gyerekeket és a legjobbat kívánják nekik. 

Pár nappal később a tanárnő azt írta, hogy az iskolában élelmiszertárat alakítottak ki, hogy ezzel is segítsék a rászoruló gyerekeket. 

"A diákok bármikor kaphatnak majd ételt, amikor csak szükségük van rá. Mindenkitől elfogadjuk az élelmiszer és higiéniai termékek adományait” – írta. 

A posztban szereplő diákról pedig hosszú távon is gondoskodnak, hogy soha többé ne éhezzen. 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Hogyan segíthetünk a gyermekünknek, ha azt gyanítjuk, hogy bántalmazás, zaklatás áldozata lett?

Hogyan segíthetünk a gyermekünknek, ha azt gyanítjuk, hogy bántalmazás, zaklatás áldozata lett?

A szülő egyszer csak elkezdi érezni, hogy valami nincs rendben. A gyerek minden nap úgy indul el az iskolába, mint aki poklot készül járni. Rémálmai vannak, reggel karikás szemekkel ébred, fejfájásra, hasfájásra panaszkodik. Több pénzt kér tízóraira, mégis alig eszik, veszít a súlyából, tolltartója, személyes tárgyai rendre eltűnnek. Biciklije tele van sérülésnyomokkal, jegyei romlanak, hosszú ujjú pulóverét a csuklójára húzza, kapucniját pedig a fejére. Amikor saját magáról, mint értéktelen és semmire való emberről nyilatkozik meg, a szülő már biztos benne: valaki zaklatja, bántalmazza őt az iskolában. A fenti példák már súlyos abúzusra utalnak, melyben azonnal segítséget kell kérni.
A szerkesztő ajánlja