SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sosem felejtem el, ahogy azt kiabálta: "Tudok menni!" - Lábra állt az SMA-s Noel

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-01-19
A kisfiú 2021-ben kaphatta meg a világ legdrágább gyógyszerét állami támogatással: a 700 millióba kerülő Zolgensmát. Az első lépéseit nyáron tette meg. A nővérének is súlyos betegsége volt, agydaganat, de már ő is jól van. Magyarországon már elérhető és ingyenes az SMA-szűrés.
Sosem felejtem el, ahogy azt kiabálta: "Tudok menni!" - Lábra állt az SMA-s Noel

"Azt kiabálta, hogy tudok menni!"

Kapaszkodva tud felállni, de önállóan sétál már Noel, akin a világ egyik legdrágább gyógyszere - és persze az élni akarása, kitartása - segített, vagy ahogy az anyukája fogalmaz: "a csak azért is megcsinálom hozzáállása."

Noel most 3 éves, 2020 novemberében diagnosztizáltak nála gerincvelői izomsorvadást.

Szülei elkezdtek gyűjteni a 700 millió forintos gyógyszerre, a Zolgensmára, de végül Noel is megkaphatta állami támogatással. 

Akkor még csak kúszott és az is csak nehezen ment neki, leginkább kerekesszékben közlekedett. 

Szinte hihetetlen, de ma már jár. Az édesanya az RTL Híradónak idézte fel azokat a pillanatokat, amikor kisfia megtette az első lépéseit. 

"Kint az udvaron volt egy medence felállítva, neki mellkasig ért a víz. Sosem felejtem el, ahogy azt kiabálta, hogy tudok menni” - mondta az édesanya, aki arról is mesélt, hogy a 8 éves kislányának is súlyos betegséggel kellett szembenéznie: agydaganata volt. 

Szerencsére már jól van, de gyakran járnak vele kontrollra. 

"Nekem ez mindig egy nagyon fájó pont. Mert ő is a gyermekem és tudom, hogy ő is nagyon sok mindenen átment. Azért, hogy a tesónak jó legyen."

A család bízik benne, hogy Noel teljes életet fog tudni élni.
 


Zente és társai

Zente történetét az egész ország ismeri. 2019-ben indítottak egy országos kampányt, hogy összegyűlhessen a 700 millió forint a kezelésére. A hatalmas összefogásnak köszönhetően a pénz nagyon gyorsan összegyűlt, a kisfiú pedig már pár önálló lépést is meg tud tenni azóta, állapota folyamatosan javul. 

Lilike történetét is bemutattuk itt, a Családineten. Ő az első olyan gyerek Magyarországon, aki államilag támogatott formában kaphatta meg a Zolgensma gyógyszert. Az összegyűlt pénz egy részét a szülők Lilike fejlesztésére, a rehabilitációra és az eszközökre fogják költeni, a többit pedig jótékony célra.
 

Lilike

Fotó: Somogyiné Miskolci Éva


Már Magyarországon is ingyenesen elérhető az SMA-szűrés

Magyarországon az újszülöttkori SMA-szűrővizsgálat november elsejétől indult és teljesen ingyenes. Ennek a programnak azért van nagy jelentősége, mert minél korábban elkezdődik a kezelés, annál hatékonyabb, érdemes tehát még tünetmentes állapotban elkezdeni. Részletek: Novembertől kezdődik az újszülöttek ingyenes SMA-szűrése

Olvasd el ezt is: 

Indexkép: Rtl.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja