SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Karantén írások 3.: Kérdezz-felelek

Kisiván Krisztina [cikkei] - 2020-04-27
Az elmúlt néhány hét érzelmileg is nagyobb tudatosságot kényszerített ki belőlünk. Nehézségekkel kell szembenéznünk és tehetetlenül alkalmazkodni az elvárt fegyelmezettséghez.

Ugye nehezebb „megúszni” a nem tetsző dolgokat? Vannak elkerülő stratégiáid, megoldásaid? Működnek? Nekem nem. Szembesülni kell azzal, hogy nem tudsz elmenekülni egy konfliktus elől. Be kell látnod, hogy egy csomó dolgot kibírsz, elviselsz és igenis nagyon kreatív tudsz lenni. Ez épp az önmagaddal való ismerkedés része. Na de ez a dolgok pozitív oldala. Viszont vannak, akik veszteségként élik meg a helyzetet. Eddig nélkülözhetetlennek hitték magukat és a lám, például működik a cég otthonról dolgozó, önálló munkatársakkal is.

A felnőtt gyerekek megoldják a feladataikat. Az idős szülő el kell, hogy engedje végre a felnőtt „gyerekét” és meg kell engednie, hogy segítsen neki - célt és minőséget kell váltson a kapcsolatuk.


Hogyan hat a helyzet a családokra?

A bezártság következtében súlyosbodnak a szorongási tünetek. Az elbizonytalanodás már kezd általánossá válni. Van persze egy másik csoport is, akik tovább folytatják a munkát  mit sem törődve a változásokkal, vagy csak szükségszerűen alkalmazkodva folytatják az életüket, addig ameddig…

Az otthoni italozás is súlyosbodhat a bezártság következményeképpen, alakulnak az online bulik, amikor a különböző felületeken együtt mulatnak, isznak az emberek otthon. A még nem függő, csak „iszogató” is gyakrabban fog a pohár fenekére nézni, ami a családra nézve is rombolóan hat.

A nőkre jellemző a nyugtató szerek használata, ez most szintén felerősödhet.

Korábbi cikkemben is utaltam rá, hogy mennyire fontos volna, hogy az embereknek meglegyen az én-idejük, itt a lecsendesült összezártságban is.

Tartani kellene egy szoros napirendet, ami valljuk, be sokaknak nehézséget okoz még normál menetben is. Komoly gond lehet elviselni a családnak, ha a munkahely megszűnik, vagy szünetel a munkavégzés, és emiatt munkanélkülivé, feladatnélkülivé, dologtalanná válik egy amúgy alkoholista hajlamú férj. Ő most otthon a felesége és a gyerekek előtt mutatja be magát, és nem megy el a haverokkal, mert bezárt a kocsmája. Beszűkült az élettér és az esetleges létbizonytalanság a családon belüli növekvő feszültségeket és erőszakot fokozza.
A bezártságban a nők sokkal, kisebb eséllyel tudják megvédeni magukat és nem is tudnak önmagukkal, még annyit se foglalkozni, mint azelőtt. Tudom, hogy sokan nem is mernek segítséget kérni, pedig ennek most nagyon itt lenne az ideje. Arra bíztatom őket, hogy merjenek szembenézni a gondjaikkal és kérjenek segítséget. A különféle krízisvonalak is működnek, ahol névtelenül kaphatnak segítséget, de egy- egy kérdezz-felelek chat fórum is életmentő lehet. Akár itt, ezen a felületen.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Engin_Akyurt / pixabay

Kisiván Krisztina


Kisiván Krisztina
life coach-mediátor-rajzvizsgálati szaktanácsadó

Elérhetőségeim:
E-mail: info@livecoach.hu
Honlap: www.livecoach.hu
Telefon: +36-70-628-2026

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja