Születéskor a szülők reakciója tehát eltérő. Érzelmileg megrázza a családtagokat, amikor sérült gyerek érkezik a családba. Vannak, akik megijednek, és ott hagyják a csecsemőjüket a kórházban, ezzel megpecsételve a gyerek életét, mivel nem szívesen fogadnak örökbe fogyatékos gyerekeket, így ők biztos, hogy otthonba, intézetbe kerülnek, és ott fognak felnőtté cseperedni. A legtöbbjüket egyik otthonból a másikba küldözgetik, ami negatívan hathat személyiség fejlődésére. Nem lesz anya, apa modelljük, nem tudnak senkihez se kötődni, mert a nevelők, és a társaik váltják egymást az intézményben. A fogyatékossággal született gyereknél sok esetben lemaradás tapasztalható a gyermek személyiségének, testi, lelki fejlődésének, fizikai erőlétének alakulásában.

A szerencsésebb gyerekeket hazaviszik a kórházból és szeretetben nevelik fel, de a sérült gyerek születése így is felboríthatja a család életét. Több figyelmet kell szentelni neki, és több energiát von el a szülőktől, mint az ép gyerekek nevelése. Ilyenkor a családtagok érzelmileg közel kerülhetnek egymáshoz, és egymást segíthetik, erősíthetik, vagy eltávolodhatnak egymástól, ami váláshoz vezethet.

Nehéz dolog elfogadni egy szülőnek, hogy a gyermeke „más” mint a többi gyerek. Több esetben az apa nem akarja elismerni, elfogadni, hogy neki nem ép gyermeke született, pedig az elfogadás az első lépés a nyitás felé vezető úton. Fontos, hogy a szülők szeretetének lényege a gyermek léte legyen és ne a gyermek milyensége. A férfiak gyakran szégyenkeznek, hogy fogyatékos a gyermekük, mert általában büszkék, elégedettek akarnak lenni gyermekükkel, annak fejlődésével, tudásával. A sérült gyermek nem mindig kapja meg az áhított apai elismerést, szeretetet. Pedig az apa bevonása a gyermek fejlődésébe, fejlesztésébe nagyon fontos.

Amikor a kisgyereket hazaviszik, akkor, vagy már előtte a testvéreknek el kell mondani, hogy milyen rendellenességgel született az új jövevény, illetve hogyan bánjanak vele, s miben tudnának segíteni a családnak. El kell mondani, hogy a kicsivel többet kell törődni, mint velük, de ettől függetlenül a többi testvérrel is törődni fognak, mint eddig, és őket is szeretni fogják. Annyi információt kell a testvéreknek elmondani, amennyit életkorukból adódóan megértenek.

Nagyon fontos a kötődés, a gyerek anya, és gyerek apa között, illetve a gyerek és a testvérei között. A későbbi életére kihat, ha a születése után nem alakul ki senki iránt ez a kötődés, tehát fontos, hogy a fogyatékkal élő gyereket is úgy neveljék szülei, mint a többi gyereküket, s ha lehet, ne kivételezzenek vele. Figyelni kell rá, hogy testvérei ne nyomják el, játszanak, beszélgessenek vele is, mert ha ez nem történik meg, akkor a későbbiekben nem mer kapcsolatokat kialakítani, visszahúzódó lesz, nem tudja, hogy közeledjen másokhoz, és hogyan alakítson ki kapcsolatokat. Figyelni kell arra is, hogy a testvérei ne legyenek irigyek rá, mert akkor megeshet, hogy bántani fogják a féltékenység miatt.

A családi programok megszervezésekor fontos arra is figyelni, hogy a fogyatékkal élő gyermek is részt vehessen benne, és számára is élvezetes legyen.

A szülők egész életükben azon gondolkodnak, idegeskednek, hogy mi lesz a gyerekükkel, ha ők már nem lesznek. Ezért is fontos a jó kapcsolat a testvérekkel, mert a későbbiekben ők is bekapcsolódhatnak a sérült családtagjuk ápolásába, gondozásába.

A másságával élő gyerek is lehet kedves, szeretni való, melegszívű, önző, bátor. Joguk van az életükhöz oly módon, ahogy tudnak élni. Hagyni kell, hogy azzá váljanak, amivé szeretnének, és ne azzá, amivé a szüleik szeretnék. Fontos, hogy tisztában legyenek a lehetőségeikkel, a korlátaikkal. Nem szabad hazudni nekik. Fontos a motiváció. A kielégületlen motivációk megakadályozzák a gyermek további fejlődését. Mindenkinek megvan a maga szükséglete. Egy elismerő mondat csodákat tehet, és a gyerekek motivációját segítheti. Fontos a kapcsolatok iránti szükséglet kielégítése is, hiszen az ember társas lény.

A helyes szülői magatartástól nagyban függ a gyermek sorsa. El kell fogadnia a családnak és a rokonoknak a gyermek fogyatékosságát. A mozgáskorlátozott gyermek felügyeletébe, nevelésébe, segítésébe a nagyszülőket is be lehet vonni. Ezáltal is szorosabbá válnak a családi kapcsolatok. A nyugdíjas nagyszülőkre rá lehet bízni a gyereket és az anya így el tud menni dolgozni.

Nagyon sok anyuka feláldozza a karrierét és otthagyja a munkahelyét, csakhogy a mozgássérült gyermekét gondozhassa. Emiatt anyagi nehézségek merülhetnek fel a családban. Ebből viták alakulhatnak ki a szülők között. A gyermeknek lelkiismeret furdalása lehet emiatt a későbbiekben.

Nagy dilemmák állnak fent a családban, ha a gyerek iskolaköteles korba lép. A gyereket taníttatni kellene, de egyik iskola se fogadja be. A legtöbb esetben a legjobb lenne az integrált nevelés, és ha naponta tudnák vinni a gyereket iskolába. Viszont az iskolák még nincsenek arra felkészülve, hogy átsegítsék a gyereket az egyik teremből a másik terembe, ezért némely iskolában a szülőnek kell bemenni segíteni a gyerekét. A szülőknek viszont nincs idejük az iskolába futkosni a szünetekben.

Sok család életminősége megromlik, anyagi csőd felé tartanak, elszegényednek, mivel egy szülő keresete kevés a mai világban a család fenntartására. Napi konfliktusok alakulnak ki, a mindennapi megélhetés miatti küzdelemben, ami a gyereknek se tesz jót.

A feszült helyzet legtöbbször váláshoz vezet, ami még az ép gyerekeknek is nagy trauma. A legtöbbször az apuka az, aki nehezen tudja elviselni a gyermeke „másságát” és ezért megpróbál új családot alapítani. A válás ténye kihathat a gyermek fejlődésére, bűntudata támadhat, és szorongóvá válhat. Attól fél, hogy a másik szülő is elhagyja majd, illetve sejti, hogy miatta ment szét a család, miatta költözik el a szülő.

A látható fogyatékosság, mozgászavar, viselkedésbeli zavar gyakran taszítóan hat az emberekre, és a sérült gyerektől való elfordulás tapasztalható, ezért a szülőknek fel kell készíteni erre az esetekre a gyermeküket. Fontos, hogy a szülő erősítse a gyermeke önbizalmát, hisz csak a szüleire támaszkodhat.

Nem szabad a gyermeknek azt mondani, hogy ezt te sosem tudod megtanulni, megcsinálni. Vannak olyan dolgok, tevékenységek, amiket tényleg nem tud a korlátozottságai miatt megtanulni, megtenni, de ehhez először is meg kell ismerni a korlátait.
 
A gyerekeknek tehát szükségük van szüleikre, akiknek nagy lelki energiát kell gyűjteniük, hogy szeretetben, boldogságban tudják felnevelni fogyatékkal élő gyerekeiket. Szakemberhez fordulhatnak a szülők, illetve hasonló sorsú családokkal is beszélgethetnek, akiktől érzelmi feltöltődést és hasznos tanácsokat kaphatnak. Sok esetben szerveznek már fogyatékkal élő gyerekek családjainak közös programokat, családi hétvégéket, amiket a családok szívesen látogatnak, és egyre elterjedtebbek lesznek ezek az események. kívánok minden hasonló helyzetben lévő családnak kitartást, hiszen a fogyatékkal élő gyerekek is nagyon megtudják hálálni a nevelésüket, gondozásukat.

A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.