SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A lekvárok lekvárja: a baracklekvár

Talán Katalin [cikkei] - 2012-07-11
Abban - azt hiszem - egyetértünk, hogy a befőzés baracklekvár nélkül elképzelhetetlen. A klasszikustól a "megbolondítottig" minden jöhet, úgy gondolom, egy kötet kijönne a különféle receptekből.

Annak idején egy egész napos, hosszú műszak volt, mert 30–40 kilót tettünk el. Természetesen meleg volt, ahogy párolgott a forrázó víz a konyhában, még melegebb, ahogy kapkodtuk a forrázott barackot és húztuk a héját, vagy ahogy forráztuk az üvegeket és borogattuk le a patyolat abroszra száradni, ahogy a dunyhába raktuk a forró üveget és másnap délután a langyos lekvárokat raktuk ki büszkén!

A meghűlt lábas faláról a kicsit bőrös lekvárt kikapargattuk, a világ legjobbja! A tűző napra tettük a magokat, hogy jól kiszáradjon, és aztán feltörtük. Fogalmunk nem volt, hogy nem szabad megenni, csak azt mondták a szülők, hogy ne sokat együnk belőle! Nosztalgikus!

Most már persze nem ilyen adagokban készítem, 5–6 kilónál többet nem veszek, így gyorsan, maximum 2 óra alatt megvagyok vele, és inkább többször kevesebbet, így nem fáradok bele. Az üvegeket már nem forrázom, hanem a mosogatógépben mosom el. Jól megpakolom üvegekkel – csak ez legyen benne –, aztán lefordítom tiszta konyharuhákra, így a héten végig van tiszta üvegem.

A klasszikus, ahogy én tanultam a nagymamától:

A sárgabarackot megmossuk, egy ötliteres lábasban vizet forralunk, majd 20 másodpercre kis adagokban beledobjuk a barackot, szűrőkanállal kivéve, még melegen lehúzzuk a héját. Kimagozva egy nagy lábasba tesszük, 5 kg tiszta gyümölcsre 1,8 kg cukrot szórunk és egy-két óra múlva a levet eresztett gyümölcsöt elkezdhetjük főzni. Ahogy melegszik, szorgalmasan keverjük, nehogy leégjen. Minél tovább főzzük – csak kicsit rotyogjon –, annál simább lesz a lekvár, mert teljesen szétfő a gyümölcs. Ha úgy ítéljük meg, hogy a sűrűség megfelelő, töltsük tiszta üvegekbe, az üvegekre tegyünk egy lap befőző celofánt, erre a tartósítószert (szalicil vagy NaBe) és zárjuk le. Gyorsan tegyük pokrócok közé, hogy lassan hűljön ki, majd másnap a helyére pakolhatjuk.

Ahogy manapság készül nálam:

Megmosom a gyümölcsöt és kimagozom. Egy nagy lábasban 2 dl vízzel és 1 kg cukorral szirupot főzök. Amikor kristálytiszta, gyöngyöző és egyúttal nagyon forró a cukorszirup, beleteszem az 5 kg gyümölcsöt és leégetem a héját – illetve a forró cukor megteszi ezt helyettem. Kevergetve 15-20 perc alatt befőzöm. Lehúzva a tűzhelyről gyümölcskocsonyásítót adok hozzá, részemről almapektint a bioboltból. Üvegekbe töltöm, ráteszem a celofánra a tartósítószert, lezárom és megy a száraz dunsztba.

Amikor megbolondítjuk a lekvárt:

Ezeket az ízesített lekvárokat mindig kis üvegekbe tegyük el, jobban tudjuk majd felhasználni.

Elkészítek egy alap baracklekvárt az előbbiek szerint 5 kg-ból, majd egyharmad részébe levendulaszirupot teszek és így rakom el forrón a száraz dunsztba, a másik harmadba rózsavizet keverek, így már van is két illatos lekvárunk. A harmadik részbe tehetünk ugyanolyan súlyú őszibarackot és főzzük tovább egy kis ideig egy kis darab gyömbérrel – pikáns lekvár lesz. De rakhatunk bele sárgadinnyét is, akkor 2,5 kg lekvárba 0,5 dl rumot teszünk – fánkok igazi kísérője lehet.

Fontos, hogy a lekvárokat címkézzük fel, mert később nem tudjuk, melyik milyen! Tárolásnál érdemes egy kis figyelmet fordítani rájuk: tegyük úgy a polcra, hogy ne érje a fény, akkor sokáig szép marad a színe, nem oxidálódik a baracklekvár. Figyelmesen pakoljuk az üvegeket, ne döntögessük, hogy ne érjen a lekvár a tetejéhez, így nem romlik meg.

Gáztűzhelyen használjunk lángelosztót, csak vastag talpú, falú vagy hibátlan zománcú lábasban érdemes főzni, s tegyünk el egy fakanalat is erre a célra. Kisebb adag lekvárt egy hűtőtáskában is kidunsztolhatunk, ott is lassan hűl majd ki.

Dolgozzunk figyelmesen, mert a lekvár nagyon forró tud lenni!

Aztán télen gyűjtsük be a dicséreteket, hogy milyen finomat készítettünk!
 

Fotó: Susan Morgan

Kapcsolódó cikkek:
Receptek Levendula felhasználásával
Itt az ideje kovászolni!
Szezonja van: a meggy!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja