Füstölt sajtos-sonkás és fetás csirkemell pirított gombával
P. Amelie [cikkei] - 2011-05-30
A füstölt sajt fanyarsága és a feta jellegzetes, sós íze egyaránt csodásan harmonizál a csirkével és az isteni pirított gombával.
Hozzávalók:
- 30 dkg csiperkegomba
- 1 kg csirkemellfilé
- 20 dkg feta sajt
- 20 dkg füstölt sonka
- 20 dkg füstölt sajt
- bazsalikom
- rozmaring
- só
- bors
- napraforgó olaj

A csirkemelleket hosszában kettévágjuk, a két fél szeletet középen óvatosan bevágjuk, és kihajtjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd megtöltjük őket, egyszer feta sajttal, egyszer pedig a füstölt sajttal és a sonkával. Ráhajtjuk a hús másik felét, fogpiszkálóval megtűzzük, a tetejét is megfűszerezzük sóval, borssal, bazsalikommal, rozmaringgal.
Egy jénaiba pici olajat öntünk, beletesszük a csirkemelleket, a megtisztított, sóval, borssal fűszerezett gombát, egy picit meglocsoljuk olajjal.
Betakarjuk alufóliával és a előmelegített sütőbe toljuk. 20 percig sütjük, majd további 15 percig alufólia nélkül, amíg szép piros nem lesz a teteje.
2011. áprilisi pályázatra beküldött recept.
Következő hír
Aszalt szilvával töltött csirkemell krumplipürével
LEGOLVASOTTABB
100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?
A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.
Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt
Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.
Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie
Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.
„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?
Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?
A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"
Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.












betöltés...