SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Virsli télikabátban

[cikkei] - 2004-02-21
Kedves barátnőmtől, Zsuzsitól kaptam a receptet. Összefutottunk a boltban, míg én -akkor még legényember lévén- a mélyhűtő rekeszt nézegettem. A párszavas beszélgetés során elmondta, hogy az éppen leárazott vajastésztába ő virslit szokott göngyölni, és az milyen finom.

Több se kellett, hamar megvan, finom is, uccu, vajastészta a kosárba, mellé a virsli, meg egy kis folyadékutánpótlás, és spuri haza. Csorgó nyállal. Otthon kezdődtek a nehézségek, mert a vajastésztába nem tudtam belegöngyölni a virslit, mert a fagyott vajastészta persze kemény volt, mint a cvibak. Hogy felengedjen -nagyon szellemesen és találékonyan- meleg vízbe tettem. Fel is engedett, hamar. A mosogató kipucolásával eltelt egy kis idő. Szerencsére, mivel akciós volt a vajastészta, nem csak egy csomaggal vettem. Konok ember lévén, "most már csak azért is vajastésztás virslit fogok enni" felkiáltással elővettem egy másikat. Ezt már meg sem próbáltam göngyölni, egyből beraktam a sütőbe (akkoriban mikró még csak milliomoséknál volt, ott is mint luxuscikk), hogy felengedjen. Persze, hogy ezt mielőbb megtegye, nagylángon. Tapasztaltabb konyhanyűvők már most röhögnek, mert tudják mi lesz a nagylángon melegített fagyasztott cuccokból... Na a lényeg az, hogy mire észbekaptam a külseje megégett, de feketére, a belseje persze fagyott maradt. Kuka. Tepsi vakarás. Szerencsére a vajas tészta akciós volt, így nem csak két csomaggal vettem. A következővel már irtó trükkös voltam! Grillzacskóban belelógattam forró vízbe! Ki is engedett szépen. Göngyölhető is volt! Bele is göngyöltem a virslit, meg is kentem tojássárgájás tejföllel. Meg is sütöttem, és már rohadt éhes voltam, mire végre kész lett.

Gyönyörűen aranylott a teteje, ragyogóan barnállott az oldala, ropogóan levelesre sült. Remek tészta volt. A virslit is megtaláltam benne egy idő után. Zsuzsi másnap felvilágosított, hogy nem csak egy virslit szokott beletekerni, hanem szétszedi a tésztát, kinyújtja, nagyobb kockákra vágja, s abba göngyöli a virsliket. Azóta én is úgy készítem és virsli kabátkában névre hallgat. De az az első, az bizony virsli volt télikabátban. Kevés drágább virslit ettem, mint az volt. Három csomag vajastésztában...

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja