SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nem minden rossz, ami hamis!

Hidegh Sándor [cikkei] - 2010-02-12
Kis pénzű, vállalkozószellemű, nyugdíjas társaimnak ajánlom.

Amikor épp alig csörög valami a zsebünkben, és egy nyugdíjasnak általában ez nem is tény már, hanem állapot, akkor szokott a rokonok siserehada „ugye, hogy őrülsz, hogy jöttünk” felkiáltással megszállni, mint a barbárok Rómát. Az apraja meg már a spejzban leltároz.

Ilyenkor kell az illúziópótló (olcsó) megoldásokhoz fordulni, és a drága alapanyagokat helyettesíteni valami mással.

Egy kis furfanggal olyan kamu ételeket csinálhatunk, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja, hol van benne a csalafintaság.

Íme belőlük néhány, a háborús időkből előszedve, mert akkor alapanyagot nem lehetett kapni, most meg elég pénzt.


Hamis marcipán

Hozzávalók:

 

  • 10 dkg kukoricaliszt
  • 6 dl víz
  • 15 dkg burgonya
  • 40 dkg porcukor
  • 1 dl rum (mandula aroma)
  • Darált dió (mandula)
  • Reszelt étcsokoládé vagy kakaópór


Elkészítés:

A kukoricalisztet a vízben sűrűre főzzük, és addig hagyjuk állni, amíg meg nem keményedik.

Közben a burgonyát héjában megfőzzük, melegen áttörjük, majd összedolgozzuk a kukoricás masszával.

Ekkor jöhet hozzá a 20-20 dkg porcukor, a darált mag és a megfelelő aroma.

Reszelt csokoládéba, kakaóporba mártjuk az általunk készített golyócskákat.

Ha nem vagyunk lusták, felolvasztunk gőzön csokoládét, beletéve 2-3 kanál étolajat (hogy ne törjön) és ebbe mártogatjuk a golyócskákat. Hűtőbe téve jól kifagyasztjuk.


Simlis túrógombóc

Most amikor egy nagyobb család részére készítendő túrógombóc finanszírozásához minimum egy BKV főváltó kezelői munkakör jövedelme szükséges, nem árt egy kis csalafintaságot keresni a nagymuter recepttárában, formálhatjuk a golyókat tejbegrízből is.

Hozzávalók:

 

  • 1 l aludttej, vagy kefir
  • 15 dkg búzadara
  • Egy kis cukor, vagy ízesítő


Elkészítés:

Az alapanyagokat összekeverjük, lassú tűzön kevergetve keményre főzzük, majd kihülés után gombócokat formálunk belőle, majd beleforgatjuk a pirított zsemlemorzsába, ezután hagyományos módon mindenki szájíze szerint fogyaszthatja.


Jó étvágyat hozzá!
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja