SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A multik nem foglalkoztatnak fogyatékkal élőket

Családinet [cikkei] - 2008-06-26
A hátrányos helyzetűek munkalehetőségeiről értekeztek a MindenTanulás szakértői

 
Az egyéni vállalkozók és kisvállalatok aránylag nyitottak arra, hogy fogyatékkal élőket vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztassanak.
Sajnos ez nem mondható el sem a közép méretű cégekről, sem a multinacionális vállalatokról, ismertette felmérésének eredményét Gyülingné Schindler Rózsa, a Székesfehérvári Regionális Képző Központ igazgatója a MindenTanulásban.
Még mindig kevés cég hajlandó őket foglalkoztatni, annak ellenére, hogy jelentős támogatást kapnak utánuk.
 
Dr. Sóos Adrianna, a műsorban a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal képviseletét ellátó főigazgató-helyettes kifejtette, hogy a legnagyobb hiba  ha a fogyatékkal élőket fogyatékosoknak hisszük, hisz hiányosságaik csak bizonyos szakmáknál számítanak hátránynak.Gyülingné még hozzátette, hogy a sérült álláskeresők esetében nem arra kell koncentrálni, hogy milyen munkát nem tud elvégezni az illető, hanem arra, hogy olyan szakma felé irányítsák, amihez affinitása, tehetsége van.
A két szakember szerint a legfontosabb az előítéletek leküzdése, valamint az, hogy a fizikailag illetve szellemileg hátrányos helyzetűeket is teljes munkaerőnek tekintsék a vállalatok.
 


A foglalkoztatásért felelős államszervek tisztában vannak azzal, hogy a fizikai és kommunikációs akadálymentesítésnek, vagyis a speciális eszközöknek (mint a látássérültek esetében a Braille-klaviatúrának, vagy egy gerincfájdalmakkal élőknek az ennek megfelelően kialakított széknek) ára van, ezért azok a vállalatok, akik fogyatékkal éloket illetve megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak támogatásra jogosultak, sőt számtalankiemelt pályázaton is részt vehetnek.
 
A Székesfehérvári Regionális Képző Központ felmérése szerint 100 fogyatékkal élőből 35-nek sikerül hosszútávon elhelyezkednie, melyben kizárólag egyéni vállalkozók és kisvállalatok közreműködnek, mint munkáltatók. Gyülingné elmondta, hogy  felméréseink eredményei elkeserítőek, hisz a foglalkoztatók között nem akadt sem multinacionális-, sem középvállalat.
Elvárható lenne az, hogy ezek a gazdálkodó szervezetek is kivegyék a részüket a fogyatékkal élők foglalkoztatásából, hisz ők azok, akik a szükséges technikai feltételeket könnyedén biztosítani tudnák. A két szakértő egyetértett abban, hogy ezek a cégek távmunkában is képesek lennének foglalkoztatni a problémával élőket, hisz a felmérésben részt vettek közel háromnegyede rendelkezett legalább alapfokú számítógépes ismeretekkel.
 
A MindenTanulás című ismeretterjesztő sorozat a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet és az Akadémiai Tudás-Média Zrt. közreműködésével jött létre.
A televíziós műsor célja, melyet minden kedden és csütörtökön vetít a Duna Televízió I-es és II-es csatornája, az élethosszig tartó tanulással, felnőttképzéssel, szakképzéssel kapcsolatos területek érdekességeinek és lehetőségeinek bemutatása és népszerűsítése.
A www.mindentanulas.hu weboldalon előadások, kerekasztal-beszélgetések és riportfilmek várják az érdeklődőket,
a www.nive.hu weboldal pedig jó kiindulási pont annak, aki kedvet kapott a szakmai fejlődéshez.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja