SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Grapefruit dzsúsz (juice) és a pajzsmirigy

Prof. Dr. Balázs Csaba [cikkei] - 2012-05-03
"Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb" (Szophoklész)
Ez jutott eszembe valamelyik nap, amikor az egyik beteg levelében részletesen leírta panaszait, gondját. A lényeg az volt, hogy pajzsmirigyműködésének csökkent voltát véleményezték és el is kezdték kezelését, de valahogyan mégsem jártak sikerrel.

Amikor felkeresett, akkor azt mondta „megáll az eszem, hogy nem lehet a TSH szintjét a gyógyszerrel jól beállítani”, majd egy egész köteg leletet borított az asztalomra elkeseredésében. Részletes kikérdezése, megvizsgálása valóban a strúmát, az autoimmun gyulladást és a csökkent működést (hipotireózist) igazolt. A kedves hölgy meggyőzően hangsúlyozta, hogy „tessék elhinni és szedem a gyógyszert, sőt egyre nagyobb dózisban, hiszen az én érdekem és mégis az a fránya TSH sehogy sem akar beállni!”  Próbáltam ecsetelni neki, hogy az ember sokkal komplikáltabb, mint egy laboratóriumi adat, de érvelésem nem bizonyult meggyőzőnek.

A beteg történeke nagyon tanulságosnak bizonyult, ezért írom le ezt a történetet és igyekszem további tanácsokat adni. Amikor a betegség részleteibe sikerült betekintenem, kiderült, hogy a pajzsmirigybetegségéhez  csontritkulás, vashiány és gyomorégés (ún. reflux betegség) is társult. Kiderült, hogy a pajzsmirigyhormont valóban vízzel vette be  reggelente, de ezt követően  Grapefruit lével vette be a kálcium pezsgő-, a vas tablettát és az alumínium hidroxidot tartalmazó kanalas készítményt. Ezekről kimutatott, hogy jelentősen gátolják a pajzsmirigy hormonjának felszívódását.  Nem kellett további komplikált újabb vizsgálati sorozat és a beteg néhány hét múlva  jó közérzettel és eredményekkel tért vissza.
Fontosnak tartom – a teljesség igénye nélkül -, hogy néhány a gyakran  használt gyógyszer együttes alkalmazása során jelentkező  káros hatásaira felhívjam a kedves Olvasó figyelmét.

Melyek ezek?

Csökkentik az pajzsmirigyhormon felszívódását:

  • Vaskészítmények
  • Tejtermékek
  • Kálcium karbonátot  tartalmazó tabletták
  • Alumínium sók
  • Szóját tartalmazó ételek
  • Protonpumpa gátló gyógyszerek, amelyeket a fokozott savtermelés gátlására szednek

Gátolják a pajzsmirigy biológiai hasznosulását:

  • Szteroidok
  • Gyulladáscsökkentő, a reumatológiai betegségek kezelésére használt szalicilszármazékok
  • Vízhajtók (pl. a Furosemid)
  • Főleg a pszichiátriai gyakorlatban használt gyógyszerek (lítium, depresszió ellenes készítmények)

Befolyásolják az agyalapi mirigy működését és a pajzsmirigy hormonjainak képződését:

  • Fogamzásgátlók
  • A szívbetegek gyógyításában gyakran használt Cordarone, ill. Amiodaron,  Huma-Pronol, Concor stb.
  • A röntgen vizsgálatokban használt kontrasztanyagok
  • Az emlő daganatban szenvedők által szedett  tamoxifen
  • A nyugtatók és altatók egy része (barbiturátszármazékok)
  • Az antibiotikumok egy része, a gyakran hosszabb ideig szedett rifampicin

Mindezek az adatok (hangsúlyozom ismételten a teljesség igénye nélkül!) arra utalnak, hogy a pajzsmirigybetegek kezelése valóban összetett feladat, holisztikus szemléletet követel a kezelő orvostól és körültekintést, odafigyelést a betegtől egyaránt.

Prof. Dr. Balázs Csaba

betöltés...
betöltés...
Prof. Dr. Balázs Csaba

Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja