SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A hiányzó fogak növelik az elbutulás kockázatát

Családinet [cikkei] - 2011-01-18
Már régóta közismert a fogak és a szájhigiénia kapcsolata az egészséggel, a legújabb kutatások pedig azt is bizonyították, hogy az elvesztett, hiányzó fogak növelik a demencia, és az Alzheimer-kór kockázatát is. Az összefüggésekről dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa beszélt.

Összefüggés a szájhigiénia és az egészség között
A British Dental Health Foundation kutatói 4200 személyt vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik kevesebb saját foggal rendelkeztek, nagyobb eséllyel néztek szembe a memóriaromlással és az Alzheimer-kór korai fázisával. A japán résztvevők valamennyien 65 év fölöttiek voltak és teljes fogorvosi szakvizsgálaton, valamint pszichológiai teszteken estek át.

Dr. Nigel Carter a kutatás egyik vezetője szerint már régóta ismert a kapcsolat a jó szájhigiénia és a szervezet egészsége között, de egyre több a bizonyíték az ellenkezőjére is. Eddig elsősorban a szívbetegségeket, a stroke-ot, a cukorbetegséget, a tüdőproblémákat, a koraszülést és az alacsony születési súlyt hozták összefüggésbe az elhanyagolt fogakkal és szájhigiéniával. Most ezen összefüggések egészültek ki a romló memóriával, a demenciával és az Alzheimer-kórral.   

A kutatás azt is kimutatta, hogy a gyengülő emlékezetről beszámoló betegek nagyon ritkán, vagy sohasem jártak fogorvosi ellenőrzésekre. Ez a tény már eleve egy magyarázat lehet a romló egészségre, de a kutatók más, biológiai összefüggéseket is kimutattak.  


Az ínygyulladás veszélyes következményei



Az ínygyulladás nem csak fogvesztéshez vezethet, de a gyulladáskeltő anyagok az agyba eljutva a neuronok pusztulását és így memóriaromlást is okozhatnak. Az ínygyulladás során a szájban keletkező baktériumok bejuthatnak a véráramba is, és elősegíthetik a lerakódások megtapadását a szív ereinek falán. Ezekből pedig akár alvadékok is keletkezhetnek, amelyek megakadályozzák a vér szabad áramlását, aminek következtében a szív nem jut annyi tápanyaghoz és oxigénhez, amennyire szüksége lenne. Súlyos esetben akár infarktus is lehet  a végső következménye. Egyes kutatások szerint az ínygyulladás majdnem megduplázza a koronáriabetegség kockázatát is.


Megelőzhető a romlás

Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa szerint bár az ínygyulladás a fogvesztés egyik legjelentősebb oka, sok felnőtt egyáltalán nem ismeri ezt az összefüggést. Holott míg az ínybetegségek következményei visszafordíthatatlanok, megfelelő fogápolással megelőzhető a további romlás. A szakember szerint a legalapvetőbb higiénia részét kellene, hogy képezze a napi kétszeri alapos, legalább 2 percig tartó fogmosás, valamint a fogközök tisztítása például fogselyemmel. A fogorvost pedig nem csak probléma esetén kellene felkeresni, de a rendszeres évenkénti ellenőrzésen is.

www. oxygenmedical.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja