SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A stroke a legkisebb korosztályt sem kíméli

Családinet [cikkei] - 2019-10-29
Magyarországon a stroke a vezető halálozási okok egyike, a legfrissebb adatok szerint 2018-ban 11 267 ember életét követelte a betegség. Bár az elmúlt évtizedekhez képest ez a statisztika javuló tendenciát mutat, mégis megfelelő elővigyázatosság és egészségtudatosság mellett még több esetben lehetne megelőzhető. Míg a betegség és a prevenciója egyre nagyobb figyelmet kap, arról kevés szó esik, hogy a közhiedelemmel ellentétben a probléma nem csak a felnőtteket érinti. Az idei stroke világnap alkalmából fordítsunk megfelelő figyelmet a gyerekkori stroke felismerésére és megelőzésére!

A szélütés kockázata elsősorban az idősebb generációt veszélyezteti, befolyásolhatja a genetikai hajlam, az egészségtelen, mozgásszegény életmód, valamint az olyan káros szokások mint a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás. Ezért kevesen tudják, hogy ez a betegség akár már egészen kicsi korban is előfordulhat. Gyerekkori stroke-nak számítanak azok az esetek, amelyek a várandósság 28. hete és a 18. életév betöltése között történnek meg.
 

A stroke típusai, előfordulása

A stroke-nak két fajtája van, az iszkémiás és a vérzéses. Előbbi esetében agyérelzáródásról van szó, amelyet vagy a helyben képződött vérrög (trombózis) vagy a keringés által az agyba jutó rög okoz (embólia). Utóbbi esetében az agyban történő vérzés okozza a problémát, amikor az egyik verőér megreped és a koponyában vérömleny alakul ki.

A felnőtt szélütések 70-80 %-a iszkémiás típusú, míg a vérzéses stroke csupán az esetek egyötödét teszi ki. Ezzel szemben a gyerekeknél mindkét fajta stroke bekövetkezésére azonosak az esélyek.

Ugyan nem a stroke egyik alfaja, de a TIA-nak, azaz a tanziens iszkémiás attaknak is komoly kockázata van gyerekek esetében. Ez átmeneti agyi keringészavart jelöl, amely felnőtteknél maradandó károsodást nem okoz, de a stroke egyik előszele lehet. Gyerekeknél azonban fennáll az agy sérülésének lehetősége még akkor is, ha erre maradandó tünetek nem utalnak.
 

A gyerekkori stroke okai, rizikófaktorai

A felnőttkori sroke-ot gyakran idézheti elő a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a diabétesz, gyerekeknél azonban mások a kiváltó okok. A terhesség alatt, illetve a születést követő 28 napon belül a placentából leváló vérrög okozhatja a baba agyában a stroke-ot, másrészt az anyánál vagy a babánál fennálló véralvadási rendellenesség. 28 napos kortól 18 évesig kiválthatják olyan meglévő betegségek, mint a veleszületett szívbetegség vagy a vérszegénység egyik öröklődő típusa, a sarlósejtes anaemia is. De emellett okozhatja akár fertőző betegség, a fejet vagy nyakat ért sérülés, érrendszeri probléma vagy a vérben található rendellenesség. A stroke időnként olyan, korábban egészséges gyerekeket is érinthet, akiknél addig nem voltak megfigyelhetők a fő kiváltó okok.
 

A gyerekkori stroke felismerése

Amikor egy felnőttet stroke ér, a tünetek jellegzetesek, azonosíthatók. Kisgyerekeknél azonban nehezebb a betegség felismerése; ha még nagyon fiatal vagy a fejlődése korai szakaszában van, lehet, hogy a tünetek enyhék, nem észlelhetők. 28 napos korig a babáknál a rohamok a stroke gyakori tünetei.

28 napos és 18 éves kor között előforduló iszkémiás stroke tünetei a gyengeség, a test féloldali bénulása, az arc bénulása, fejfájás és beszédzavar. A vérzéses stroke tünetei pedig a hányás, a rohamok és a fejfájás. 
 

A gyerekkori stroke kezelése

A betegség kezelése nagymértékben függ annak kiváltó okától. Amennyiben vérrög okozta, vérhígító terápia javasolt, de vannak olyan esetek is, amikor azonnali vérátömlesztésre van szükség, például sarlósejtes anaemia fennállásakor.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Anna Kolosiuk / shutterstock

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja