SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Veszélyesebb a cukorbetegség, ha hipertónia is társul hozzá

Családinet [cikkei] - 2015-02-19
A hipertónia, azaz a magas vérnyomás gyakran nem önálló kórkép, hanem más betegségek mellett alakul ki. Ilyen többek között a cukorbetegség mellett fellépő hipertónia, mely pluszban megnehezíti az ember életét. Hogy miként kerülhetjük el a velük járó súlyos szövődményeket, azt dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistájától tudtuk meg.

Hipertónia és a cukorbetegség kapcsolata

A diabétesz egyik gyakori szövődménye a vesekárosodás, ami elősegítheti, provokálhatja a hipertónia kialakulását.  A cukorbetegség már önmagában is súlyos problémákat okozó állapot, ám amerikai kutatások szerint, ha magas vérnyomással is jár, úgy még nagyobb a kockázat a szív- és érrendszeri betegségek és a veseproblémák kialakulására.

Sajnos a két probléma igen gyakran fordul elő együttesen,  ezért akinek cukorbetegsége van, annak különösen fontos, hogy figyeljen a vérnyomás alakulására, hogy időben kiderüljön, ha emelkedettek az értékei. A diabétesz ugyanis fokozza az arterioszklerózis kialakulásának kockázatát, ami a hipertónia kialakulásának egyik fő rizikó tényezője - mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.

Ráadásul a 2-es típusú cukorbetegség gyakran jár együtt túlsúllyal, ami szintén fokozza a hipertónia kialakulásának kockázatát - így nem csoda, hogy a súlyfelesleggel küzdő diabéteszes betegek csaknem háromnegyede vérnyomás problémákkal is küzd.

Fontos a szigorúbb kontroll

Mivel a két betegség hatványozza a szívinfarktus és a stroke kockázatát, így nagyon fontos a két állapot gyógyszeres karbantartása. Ráadásul több ajánlás szerint a cél a 140/90 Hgmm helyett a 130/80 alatti érték, így fokozottabb kontroll szükséges! Az esetek többségében mindkét betegséget gyógyszeresen kezelni szükséges, akár több fajta készítménnyel. Az alkalmazott készítmények nem befolyásolják egymás hatását, így egyidejű alkalmazásukra is lehetőség van.

Fontos továbbá az életmód változtatás is, hiszen amennyiben az alábbiakat betartja, úgy mindkét betegségnél jelentős javulás következhet be:

  • az előírt diéta alkalmazása
  • sófogyasztás csökkentése
  • rendszeres, laza testmozgás
  • alkohol/cigaretta kerülés
  • stressz csökkentése

Forrás: Trombózisközpont
Fotó: Naypong/ FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja