SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Stroke-előrejelző orvostechnikai eszközt fejlesztettek magyar kutatók

Családinet [cikkei] - 2016-11-24
Egy magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz előrejelzi a stroke és a hirtelen szívmegállás kockázatát. A találmányt Budapesten mutatták be.

A szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták: a WIWE elnevezésű készülék azzal, hogy képes előrejelezni a stroke és a szívmegállás kockázatát, ezrek életét mentheti meg.

A hirtelen szívmegállás világszerte vezető halálok, amelynek túlélési aránya mindössze 10 százalék. A stroke a második leggyakoribb halálok - a WHO adatai szerint - éves szinten több mint 5 millió ember hal meg emiatt a világon. Magyarországon a halálozások 51 százalékát szív- és érrendszeri betegségek és traumák okozzák. "A heveny szívizominfarktus legsúlyosabb, leginkább az első órákban fellépő szövődménye az esetek akár 30 százalékában a hirtelen halált okozó kamrafibrilláció" - idézték a közleményben Becker Dávidot, a Kardiológus Társaság főtitkárát.

Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és mintegy 12 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Az esetek harmadában a stroke közvetlen kiváltó oka az úgynevezett pitvaribrilláció, amely EKG-val felismerhető és kezelhető. A diagnosztikai eszköz az EKG-görbe tulajdonságait kiértékelő - a világon egyedülálló - intelligens algoritmus segítségével megmutatja a hirtelen keringés-összeomláshoz vezető kamrafibrilláció kockázatát, illetve segít diagnosztizálni a sokszor tünetmentes, de stroke kialakulásának veszélyét magában hordoz rohamszerű pitvarfibrillációt.

Az eszköz két részből áll: egy hordozható mérőműszerből és egy okostelefonhoz vagy tablethez kapcsolható applikációból. A WIWE ezenkívül képes mérni a vér oxigénszintjét, a pulzust, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló - idézték a közleményben Kozmann György professzort, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnökét, aki munkatársaival alkotta meg az orvostechnikai eszközt.

A találmányt az egri székhelyű Sanatmetal Kft. fejlesztette tovább és szerezte meg a szükséges engedélyeket. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás traumatológiai, ortopédiai, gerincsebészeti és fogászati implantátumokat is gyárt és forgalmaz.

Forrás: MTI
Fotó: geralt/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja