SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Életmóddal a mellrák ellen

Családinet [cikkei] - 2010-11-18
A mellrák a nőket érintő második leggyakoribb daganatos megbetegedés, a bőrrák után.

Hogyan csökkenthető a betegség kockázata?
A mellrák a nőket érintő második leggyakoribb daganatos megbetegedés, a bőrrák után. 100 nő közül körülbelül 15-nek van hajlama erre a betegségre. Éppen ezért nagyon fontos tudatában lennünk annak, hogyan csökkenthetjük a kockázatát - tájékoztat dr. Babai László, az Élj Tovább 5 Évvel! program kidolgozója.


Az életmód három pillére

  • Attól függetlenül, hogy volt-e a családban mellrákos beteg vagy sem, van néhány olyan életmódbeli tényező, amellyel csökkenthetjük a mellrák rizikóját. Ezek pedig a rendszeres mozgás, a testsúlykontroll és a visszafogott alkoholfogyasztás - áll a New York-i University of Rochester Medical Center tanulmányában. A kutatók 85 ezer, menopauzán átesett nőt vontak be a vizsgálatokba, amelyekben az összefüggéseket térképezték fel.
  • Fontos, hogy a nők tudják: a családban öröklődő hajlamot rettenetesen felerősítik az egészségtelen életmódbeli szokások. Persze nehéz pontosan megbecsülni, milyen mértékben hat egy személyre a genetika, a környezet és az életmód, de azt a tanulmányunk is bizonyította, hogy az egészségesebb életet élő nők még akkor is védettebbek, ha a mellráknak van családi előzménye. - nyilatkozta a kutatás egyik vezetője.
     

A rizikó csökkenthető
Egy 1993-ban indult tanulmánysorozatban olyan 50 és 79 év közti nőket követtek nyomon, akiknek a családjában korábban nem volt 45 év alatti mellrákos megbetegedés. A többieket éppen azért nem vonták be a kutatásba, mert azt szerették volna látni, hogy csupán a táplálkozás, a mozgás és az alkoholfogyasztás milyen hatással van a mellrák kialakulására.
Ezek után két csoportra osztották a résztvevőket: olyanokra, akiknek a családjában volt 45 év felett kialakuló mellrák, és akiknek nem. Ezek után különböző kisebb csoportokat alkottak, aszerint, ki mennyire tartotta be a szakemberek által tett életmódbeli ajánlásokat.

Az ajánlások így szóltak:

  • Legalább 20 perc közepesen intenzív testmozgás a hét minimum öt napján
  • Normális testsúly
  • Legfeljebb egy adag alkohol naponta (nőknél ez kb. 1 deci bor).
     

Miután 5,4 évig követték a résztvevőket, a következő megállapításokra jutottak:

  • Azoknál a nőknél, akiknek a családjában volt 45 év felett kialakult mellrák, de teljesen betartották az életmódprogramot, 1000 nőből 5,94-nél fedeztek fel rákot évente.
  • Azoknál, akiknél szintén volt családi érintettség, és csak részben tartották be az ajánlásokat 1000 nő közül 6,97 lett beteg.
  • A családi előzmények nélküli nők közül, akik minden ajánlást betartottak, évente 1000 hölgyből 3,51-nél diagnosztizáltak mellrákot.
  • A családi előzmény nélkül élő, de a programot csak részben követő nők közül 4,67 betegedett meg évente az 1000-es mintából.
     

Az eredményekből kiderül, hogy a helyes életmód akkor is nagyobb védettségséget ad a mellrák ellen, ha van erre genetikai hajlam és akkor is, ha nincs.

Az orvosoknak is ismerniük kell az eredményeket
A nőknek és az orvosoknak is tudatában kell lenniük azzal, hogyan lehet csökkenteni a betegség kockázatát. Különösen azoknak kell felhívni a figyelmét a rendszeres mozgás, a táplálkozás és a visszafogott alkoholfogyasztás jelentőségére, akiknek a családjában már előfordult ez a daganatos betegség. Annak ellenére viszont, hogy leginkább a menopauzán már átesett korosztály a veszélyeztetett, a jóval korábban bevezetett egészséges életmód természetesen növelheti a védettséget. - tette hozzá dr. Babai László.

Forrás: www.oxygenmedical.hu


 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja