SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Földanya Nők Iskolája

Knolmár Marica [cikkei] - 2010-03-03
Arra tanít bennünket, hogy hogyan éljünk mélyebben, hogyan éljünk úgy, hogy jelenlegi életmódunkhoz hozzáadni tudjunk, hogy gazdagíthassuk életünket...

ADJ HOZZÁ A LÉTEZÉSHEZ!

Földanya Nők Iskolája

Női közösségünk nagy kincs, hiszen az az erő, mely belőle fakad, növekszik, a közösségen kívül is / belül is gyógyító erejű. Nem véletlen, hogy mi nők, ősidők óta női közösségekben koncentráljuk erőnket.


Földanya Nők Iskolája

A Földanya Nők Iskolája nyitott műhelyfoglalkozásokkal működik országszerte.

  Fogalalkozásaink célja, hogy közelebb kerülve önmagunkhoz fogékonyabbak, éberebbek legyünk mindennapi életünk történéseire, hogy ott legyünk elégedettséggel, nyugalommal, ahol éppen vagyunk.

Földanya Nők Iskolája
A keleti öngyógyító és önismereti mozgásformák esszenciális erejét hívjuk segítségül ahhoz,  hogy valódi mintáinkon keresztül visszataláljunk belső tudásunk gyógyító erejéhez.



GALÉRIA



Következő műhelyfoglalkozásunk:
2010. márc. 06.  de.10ó - du.15óráig.
A foglalkozás díja: 1500Ft/ fő- Ha valakivel együtt érkezel 1000Ft/Fő
Helyszín: Fatime Hastánciskola Győr, Szent István u.51.

A foglalkozást Knolmár Marica vezeti
Érdeklődni: 70 /231-42-72 vagy a tuiryam@turiyam.com email címen


Szeretettel várunk!


(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

"MINDEN NŐI MELL ALKALMAS A SZOPTATÁSRA" - Ez a videó megváltoztatja, amit a szoptatásról gondoltál

Ha te is azok közé tartozol, akik éjjelente azon izgulnak, hogy "mi van, ha nem lesz elég tej", "mi van, ha nem megy", vagy "mi van, ha pont úgy járok, mint anyukám"... akkor Bocskainé Irci üzenete mindent megváltoztat.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja