SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Ősök üzenete

Knolmár Marica [cikkei] - 2010-02-12
Az élet művészetének ősi tanításai virágkorukat élik és láthatjuk ez nem véletlen, ha bátrabban belepillantunk a mindennapok zűrzavarába.

A világot alakító folyamatok krízisekben, természeti katasztrófákban, betegségekben, konfliktusokban is megmutatkoznak. Felgyorsultunk olyannyira, hogy a legtöbbeknek már ideje sincsen Art handsés az aggodalom, a félelmek, figyelmetlenség nehezednek rá az emberi kapcsolatainkra, mindennapi tevékenységeinkre. Egyre többen keresik azt a kis szigetet, ahol megnyugodni, ellazulni tudnak, kifújni a gőzt, s ha ezt meg is találják, sajnos újra kezdődik a hétköznapi taposómalom, a mókuskerék. Nyughatatlanul keresünk valami szépet, jót, keressük a legjobb kapcsolatot, állást és azt hisszük, ha megleljük, akkor minden rendben lesz és megnyugszunk. Igen, és ha vágyaink teljesülnek is, csupán az első nézeteltérésig vagyunk boldogok, az első kisebb hibáig érzünk örömet, aztán csalódunk, kiszeretünk, egy másik kapcsolat, egy másik állás, egy jobb és tettszetősebb után nézünk.

Többre és többre vágyunk és így, egyre fájdalmasabbnak éljük meg a hiányainkat.

A modern világ azt tanítja, hogy a külső dolgok által javíthatunk életünk minőségén. Ezért ha valami nem szolgálja az igényünket lecseréljük egy másikra. A kínálat végtelen, az igény, ami a hiányok nyomában termelődik óriási, főként, ha még generálják is... és
Meditáló Buddhaebből persze nincs hiány! A kielégülés vágya hajt bennünket, de még az sem jár számunkra örömmel, ha beteljesül a vágyunk, ezért aztán, szenvedünk.

A jó hír az, hogy az ősi, évezredes múltú testi-lelki-szellemi tanítások -  mint a Jóga, a Zen és a Tao segítségünkre vannak abban, hogy növekedjünk, felnőjünk, hogy az életünket mélyebben, együttérzőbben közelíthessük meg. Céljuk, hogy megszabaduljunk a felesleges szenvedésektől, fájdalmaktól, hogy felfedezzük a lelkünk mélyén szunnyadó valódi lehetőségeinket, rátaláljunk belső értékeinkre és kreatívabb, alkotó, gyarapító, gazdagító módon éljünk.

Az ősi idők mestereinek üzenete az összhang, a teljes boldogság: a feltétel nélküli szeretet. Ez a megtapasztalás  belső, a valódi forrásából merített szavakon túli, melyet megvilágosodásnak, Istennek, Mindenségnek is hívnak.


Nem arról van szó, hogy a gyakorlás által megszűnnek a terhek és nem lesznek problémáink, nem lesz felelősségünk. Ugyan  a problémákat megszüntetni nem tudjuk, de megváltoztathatjuk a hozzájuk való viszonyunkat, a hozzáállásunkat. Ez már más, mint a világot és másokat okolni a kellemetlenségeinkért, hiszen megtanuljuk elfogadni, átélni az érzelmeinket, így nem fojtunk el és nem fejezzük ki a negativitást a jól bevésődött, szokássá vált gépies mintáinkban.

Nem az a cél, hogy istenné, vagy istenővé váljunk, viszont annál inkább munkálkodunk azon, hogy a lelkünk mélyén szunnyadó Dietrick Rumieredendően természetes, valódi, tiszta, emberi, teret kapjon és mindennapi életünkben megnyilvánulhasson. Azt követni, amit őseink követtek, nem a könyebbik utak egyike. Mégis, amit magunkért és másokért, a világért / Magyarországért tehetünk az az, hogy megtanulunk alkotni, táplálni, építeni, felelősséget vállalni cselekedeteinkért, érzelmeinkért, hogy megértésben, harmóniában élhessünk egymással, a Földdel és a többi élőlénnyel, őseink mai korunkban
felbecsülhetetlen értékű tanításainak üzenetével.


Knolmár Marica
www.turiyam.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja