SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Támaszt adni a léleknek

Családinet [cikkei] - 2009-04-02
Sokak számára nehéz elképzelni, hogy mit válthat ki, és a későbbiekben milyen megterhelést okozhat egy egészséges lelki fejlődésű gyermek életében a szülők válása, vagy a hirtelen lakóhelyváltás, esetleg a beilleszkedés az új osztályba.

Abba belegondolni pedig, hogy egy baleset, vagy a szülő elvesztése milyen lelki törést eredményezhet, szinte lehetetlen.

Ha körbenézünk az ismerősök családjában, már mindannyian láttunk problémás gyermeket, aki egyik napról a másikra megváltozik, és folyamatos rosszalkodással, vagy éppen visszavonulásával hívja föl magára a figyelmet. E mögött legtöbbször valamilyen akut esemény áll, például a szülők válása, új osztályba kerülés, esetleg baleseti trauma. A gyermek szokásostól eltérő, furcsa viselkedése egyfajta segélykiáltás. Ennél a pontnál a legtöbb esetben szakember segítségét kéri a szülő. A lelki sérült gyermek pszichológushoz vagy pszichiáterhez kerül, és megkezdődik a közös munka a gyermeket körülvevő közvetlen környezet (szülők, pedagógusok) bevonásával, ami a diagnózis felállítása után a terápiás beavatkozásokkal és a rehabilitációval folytatódik. Ugyanis a lélek gyógyítása nem megy egyik napról a másikra, hiszen a legtöbb pszichés tünet gondos utókezelést kíván” - mondta el Dr. Szolnoki Nikolett gyermekpszichiáter szakorvos.

Az életeseményhez kötött pszichés tüneteket produkáló helyzetek mellett a külső körülményektől kevésbé függő esetekben is - például kényszer betegség, idegrendszeri betegségek, hiperaktivitás-figyelemzavar, hangulati és szorongásos kórképek, pszichózissal együtt járó betegségek - nagy szükség van a rehabilitációs munkára.

Hatalmas felelősség annak megállapítása, hogy a gyermek milyen súlyos pszichés problémákkal küzd, és azt milyen kezeléssel és terápiával lehet gyógyítani. A rehabilitáció nem véletlenül csapatmunka. Az egyes esetekre felállított csapat tagjai a saját munkájuk során figyelembe veszik a team többi tagjának tapasztalatait, és segítik egymás munkáját a gyermek állapotjavítása érdekében. Leggyakrabban szakorvos, gyógytornász, szakápolók, szakasszisztensek, pedagógus, logopédus, pszichológus, ergoterapeauta (gyógyfoglalkoztató), fizioterapeuta, szociális munkás, gondozók, önkéntes segítők dolgoznak együtt, akiknek közös célja, hogy gyermekpszichiátriai utókezeléssel a gyermek vagy fiatal mihamarabb vissza t
udjon kapcsolódni eddigi életébe, folytathassa útját a családban, tanulmányi előmenetelét az iskolában, lelki és társadalmi fejlődését saját közösségében.

Arról, hogy hány 18 év alatti gyermek szorul gyermekpszichiátriai utógondozásra, és hogy ebből hány gyermeknél lehet megoldani az ellátást és a terápiát nemhogy pontos, de még megközelítő adatokat sem lehet mondani.


Miután a gyermekpszichiátriai rehabilitációs ágyaknak nincsen külön szakmai kódja - és jelenleg a csecsemő- és gyermekgyógyászati rehabilitáció részeként tartják nyilván - így azt sem tudjuk megmondani, hogy évente hány gyermeket látnak el a területen. Bár a gyermekpszichiátriai rehabilitáció legtöbbször nem kórházi ágyhoz kötött tevékenységet jelent mégis úgy állunk, hogy jóval több a beteg, mint az ellátásukhoz szükséges kapacitás, azaz hiányoznak a kidolgozott, célzott programok, az elegendő számú és minőségű szakember, valamint azok összehangolt munkája” - tette hozzá Dr. Szolnoki Nikolett.

Mégis, mit lehet tenni, hogy ez a kusza állapot megváltozzon? - vetődik fel a kérdés.

A helyzet javítását az egységes, de nem egyetemes koncepció kidolgozásában látjuk. Ennek lényege, hogy a rehabilitációs ellátást az életkor és a kórkép figyelembevételével kell meghatározni, hiszen minden gyermek lelki problémája más és más, így számukra a legalkalmasabb terápiás formát és helyet kell megtalálni. Az utógondozást később majd minden esetben a külső erőforrásokra (a családtagokra, háziorvosra, szociális és oktatási intézményekre, stb.) támaszkodva és együttműködve kell megvalósítani” - osztotta meg tapasztalatait hozzá Dr. Szolnoki Nikolett.

Az információs anyag összeállítása a Vadaskert Alapítvány szakértői segítségével, és a K&H gyógyvarázs program együttműködésével készült.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Lázcsillapítás kisbaba korban, lázgörcs, tévhitek, népi gyógymódok - VIDEÓVAL

A csecsemők láza és lázgörcse sok szülő számára okoz aggódást, de fontos tudni, mikor számít a láz veszélyesnek, és hogyan kezelhető biztonságosan otthon. A megfelelő testhőmérséklet-mérés, a lázcsillapítás helyes alkalmazása és a lázgörcs felismerése mind kulcsfontosságú a baba egészségének védelmében. Cikkünkben Dr. Lakatos Lilla csecsemő- és gyermekgyógyász részletesen bemutatja, mire figyelj, és mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja