Száraz a szemed és szereted a kávét? Akkor ezt olvasd el a reggeli kávé közben
„A száraz szem szindróma és jellemző tünetei – vörös, égő, viszkető szem – annyira gyakoriak, hogy minden harmadik embert érintenek. Száraz szem esetén a látószervünk nem termel elegendő könnyet, vagy a könny összetétele nem megfelelő ahhoz, hogy nedvesen tartsa a szemfelszínt. Így a szemünk elsődleges védőrétege nem működik megfelelően, a pollenek, a por és a szennyeződések irritálhatják" – mondja Dr. Bíró Bettina, a Budai Szemészeti Központ szemész szakorvosa. A tünetek súlyosságának és gyakoriságának mértékén sokat javíthatunk, ha többet pihentetjük a szemünket telefon és számítógép használat közben, ha több folyadékot, de kevesebb alkoholt iszunk, és ha minimalizáljuk a kontaktlencse viselését. A szemszárazság vizsgálatára irányuló japán és gánai kutatások pedig arra jutottak, hogy napi egy-két csésze kávé elfogyasztása is kedvező hatással lehet a szemfelszínünk állapotára.
Hogyan segíthet a koffein szemszárazság esetén?
Azzal a legtöbben tisztában vagyunk, hogy a kávé fogyasztása dehidratációt okozhat, ugyanis a benne található koffein vízhajtó hatású. Minden csésze kávé három pohárnyi vizet von el a szervezettől, vagyis rendszeres fogyasztásával jelentősen csökken szervezetünk vízháztartása. Az Optometry and Vision Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban a koffeintartalmú italok fogyasztása után 45-90 perccel jelentősen megnövekedett a könnytermelés. Érdekes módon az életkor, a nem és a testtömeg nem befolyásolta az eredményt.
Egy másik tanulmány is hasonló eredményeket mutatott. A kutatók kétszer mérték meg a résztvevők könnyfilmjét: először koffein tartalmú tabletta, majd placebo fogyasztását követően. Ebben az esetben is arra jutottak, hogy a közreműködők könnyfilmje a koffein fogyasztása után volt a legvastagabb.
Bár mindkét tanulmány ígéretes eredményeket mutatott, mégsem lehet egyértelműen kijelenti, hogy a koffein rendszeres fogyasztása segít a szemszárazság enyhítésében. Egyelőre nem ismerjük a koffein szervezetre gyakorolt hatásait olyan mértékben, hogy ezt az anyagot hivatalos terápiában javasolhatnák az orvosok. A koffein számtalan módon gyakorolhat negatív hatást is a szervezetünkre, például magas vérnyomás, alvászavar, neurológiai panaszok. Tehát, ha eddig nem ittunk kávét, nem biztos, hogy a száraz szem kezelése miatt érdemes elkezdeni.
Mi a leghatékonyabb megoldás?
A száraz szem a legtöbb esetben megfelelő összetételű, tartósítószermentes műkönnyel, szemgéllel jól kezelhető. Ha elhanyagoljuk a száraz szem problémát szemfelszínünk folyamatosan irritált lesz, ami hosszabb távon akár szöveti károsodáshoz, látásromláshoz vezethet. Krónikus szemszárazság esetén mindenképp érdemes egy szemész szakorvossal konzultálni.
Forrás: Budai Szemészeti Központ, purecom
Kép: Budai Szemészeti Központ
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: