SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kávézás csökkentheti a szív- és az érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát

Családinet [cikkei] - 2017-07-11
A kávézás csökkentheti egy sor betegség, köztük a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát - állapította meg két friss tanulmány, szerzőik szerint azonban a kávézással együtt járó életstílus is hatással lehet az eredményekre.
A kávézás csökkentheti a szív- és az érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát

Naponta világszerte 2,25 milliárd csésze kávét fogyaszt az emberiség. Korábbi tanulmányok már valószínűsítették, hogy a kávénak előnyös hatásai vannak az egészségre, a legutóbbi kutatások nagy mintán és változatos korcsoportokban vizsgálták a kávé hatását - írta a The Guardian.

Az első tanulmány több mint 185 ezer résztvevő kávézási szokásait vizsgálta, őket a kilencvenes évek elején toborozták és átlagosan 16 évig követték nyomon őket.
Az eredmények szerint napi egy kávé fogyasztása 12 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát bármely korcsoportban, míg akik két vagy három kávét is ittak naponta, azok 18 százalékkal kisebb kockázatnak voltak kitéve, etnikai hovatartozástól függetlenül.
"Azt találtuk, hogy a kávézóknál csökkent a szív- és érrendszeri, rák-, légzőszervi, vese- és cukorbetegség miatti halálozás rizikója" - foglalta össze Veronica Setiawan, a tanulmány társszerzője, a Dél-karolinai Egyetem professzora.

A másik tanulmány - amely a maga nemében az eddigi legnagyobb - több mint 450 ezer résztvevőt vizsgált, akiket 1992 és 2000 között toboroztak európai országokból és szintén átlagosan 16 éven át követtek nyomon.
Figyelembe vettek számos olyan tényezőt, mint az életkor, a dohányzás, a testmozgás, a képzettség. Azt találták, hogy a nem kávézókhoz képest azoknál, akik három vagy annál több kávét ittak naponta, 18 százalékkal csökkent a halálozási kockázat a férfiak és 8 százalékkal a nők körében.

A szakértők azonban arra figyelmeztettek, hogy az Annals of Internal Medicine folyóiratban közölt két tanulmány nem tudta kimutatni, hogy egyedül a kávézás okozná a csökkenő kockázatot és az is lehetséges, hogy a kávézóknak egyszerűen egészségesebb az életstílusuk.
Emellett a kávéfogyasztásukról maguk a részvevők szolgáltak adatokkal, néhányan koffeinmentes és koffeines kávét is fogyasztottak, az európai tanulmány pedig csak egy-egy időpontban vizsgálta a kávézás mennyiségét. Ezek mind hatással lehettek a kapott eredményekre.
A két tanulmány szerzői egyetértettek abban, hogy a kérdésben további kutatások szükségesek.
Marc Gunter, Nemzetközi Rákkutatási Hivatal munkatársa, a második tanulmány társszerzője úgy fogalmazott: "Nem javasolnám senkinek, hogy mostantól öntse magába a kávét, de azt igazolták a kutatások, hogy a kávézás biztos nem ártalmas, része lehet az egészséges étrendnek".

Forrás: MTI
Fotó: allertona / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja