SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kávéfogyasztástól összemehet a nők melle

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-09-08
Svéd kutatók figyeltek fel arra, hogy a túlzott kávéfogyasztás hatással lehet a mellméretre - mégpedig úgy, hogy csökkenhet. A kutatás vezetője azt is vizsgálta, hogy a nagyobb mellű nők jobban ki vannak-e téve a mellrák kockázatának, illetve hogy aki több kávét iszik, az hajlamosabb-e a mellrákra.

Napi 3 csésze kávé mellett is kisebb lehet a nők kosármérete

Svéd kutatók arra jöttek rá, hogy napi három csésze kávé elfogyasztása mellett a nők mellei összezsugorodhatnak. Közel 300 nőt kérdeztek meg mellméretükről és arról, hogy hány csésze kávét ittak meg egy átlagos napon.

A kutatók szerint napi három csésze elég volt ahhoz, hogy a nők melle összemenjen, ráadásul ez a kockázat minden elfogyasztott csészével nőtt.

A kutatók szerint egyértelmű, hogy a kávéivás és a kisebb mellek között összefüggés van. 

"A kávéfogyasztás jelentős hatással lehet a mell méretére" - nyilatkozta Helena Jernstroem, a svédországi Lundi Egyetem kísérleti onkológiai oktatója.

Hozzátette, hogy nem kell rögtön kétségbeesnie senkinek, aki kávézik, hiszen a mellek nem zsugorodnak össze egyik napról a másikra. Kisebbek lesznek idővel, de a mellek nem fognak csak úgy eltűnni.
 

Akik naponta 3 bögrével isznak, azoknál csökkenhet a mellrák kialakulásának kockázata

A kutatók azonban arra is rájöttek, hogy a rendszeres koffeinfogyasztás csökkentheti a mellrák kialakulásának kockázatát, ugyanis a kávé hatással lehet a női nemi hormonokra. 

A tudósok megállapították, hogy a kávéban található egyes anyagok megváltoztathatják a nők anyagcseréjét, így a különböző ösztrogének jobb helyzetbe kerülnek, ezáltal pedig csökken a potenciális kockázat. A szakemberek azt is hozzátették, hogy azok a nők, akik nagyobb mellmérettel rendelkeznek és több emlőmirigyük van, nagyobb kockázatnak vannak kitéve.


Oktatóvideó az önvizsgálatról

Az emlőrák a nők második leggyakoribb daganatos betegsége. Magyarországon minden nyolcadik nő szembesül ezzel a betegséggel, de a jó hír az, hogy korai stádiumban felismerve jól gyógyítható. A Semmelweis Egyetem oktatóvideójából mindenki könnyen megtanulhatja az önvizsgálat menetét. 

A mell önvizsgálatának rutinnak kell lennie, melyet a ciklus ötödik és hetedik napja között célszerű elvégezni.

Az oktatóvideóban lépésről lépésre mutatják be, hogyan kell átvizsgálni a melleket és a hónaljakat, de arról is szót ejtenek, hogy milyen árulkodó jelekre kell különösen figyelni.
 


 

Mit tegyünk, ha szoptatás alatt vagy bármikor mellproblémát észlelünk?

Bocskainé Irci IBCLC laktációs szaktanácsadót és Dr. Vereczkey Attila orvosigazgatót kérdeztük.

Bocskainé Irci IBCLC laktációs szaktanácsadó véleménye:


Mikor keressünk fel orvost?
 

  • Ha a mellünkben csomót észlelünk, ami szoptatások után is megmarad. Ultrahang segítségével lehet pontosan diagnosztizálni, hogy mi állhat a háttérben.
  • Ha gyógyszereket szedünk szopatás alatt, akkor is orvossal, gyógyszerésszel érdemes konzultálni. Nagyon sok gyógyszer szedhető a szoptatás alatt, az esetek számottevő többségében nincs szükség a szoptatás befejezésére, sem a felfüggesztésére.
  • Hetekig nem múló mellgyulladásnál, ami nem gyógyul vagy rosszabbodik, érdemes háziorvosnak, nőgyógyásznak megmutatni.
  • Ha bármilyen olyan bőrelváltozás van a mellünkön, mellbimbón, amit eddig nem észleltünk.

Vereczkey Attila nőgyógyász, orvosigazgató véleménye:
 

”Mindenképp javasoljuk orvoshoz fordulni:
 

  • ha az eddig tapintott elváltozás jellegében változás jön létre, az elváltozás nőni kezd, fájdalmassá válik, ha a mellbimbóban váladékozás jelenik meg, különösen, ha véres.
  • ha a mell formája, színe megváltozik, ha a mellen bőrelváltozások jelennek meg, ha az emlőbimbó formája, alakja megváltozik, valamint akkor is, ha a mellen vörös területet láthatunk.
  • Különösen fontos a hónalji terület áttapintása is, ha itt keményebb, fájdalmas csomót tapintunk, még a legkisebb gyanú esetén is javasolt szakemberhez fordulni.

Amennyiben további vizsgálatokra van szükség, akkor szóba jöhet a mammográfia, ultrahang, és a célzott biopszia elvégzése.”

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja