Szabó Edina 13 éve él Isztambulban, egy cég nemzetközi koordinátoraként dolgozik. A 40 éves nőnek török férje van, akivel már 3 éve házasok. Edina nemrég esett át a koronavíruson. Tapasztalatairól a közösségi médiában osztott meg egy nem mindennapi bejegyzést:

”Amikor meghúztam az almaecetes üveget és nem éreztem az ízét, előre láttam; nem lesz ennek a napnak jó vége.

Napok óta tüsszögtem és be volt dugulva az orrom, de azon a héten hétfőn fodrásznál voltam és nagyon hideg volt. Nedves hajjal vártam órákig, hogy a festék “befedje az ősz hajszálaimat” is.

Másnap reggel már bedugult orral és fejfájással ébredtem. Na, jól megfáztam. Azon a héten nem mentem edzeni; úgy gondoltam, felesleges ráterhelni egy náthás szervezetre. Közben persze szitkozódtam, hogy oda a diétám és a munka a fitneszteremben, amit nagyon komolyan veszek.

A hét pocsékul telt, de igyekeztem jó sok citromot enni, fokhagymát és mézet, hogy a “nátha” hátha elmúlik. Vasárnap reggel a férjemnek kávét készítettem a reggeli mellé, meg is jegyeztem, hogy milyen finom illata van, majd ő elment dolgozni én pedig nekiálltam ebédet főzni.

Akárhogy kóstolgattam az ételt egyáltalán nem volt íze. Fura. Kinyitottam a kávés zacskót, aminek az illatát pár órája még élvezettel szippantottam be, de ha nem tudtam volna, hogy a zacskó félig van, akkor azt mondtam volna, hogy abban nincsen semmi. Kétségbeesetten pillantottam az almaecetes üvegre. Beleszagoltam, de az orromat nem csapta meg az ecetszag. Úgy húztam meg az üveget, mint az alkoholista; mohón es hosszan, de mintha vizet ittam volna. Na, bravó; íz- és szagvesztés. “Azonnal tesztelni”- ez volt az első gondolatom.

Az otthonunk mellett van egy kis magánkórház. Ennek az ügyeletére robogtam be, hogy tesztelni szeretnék. 5 perc múlva már az agyvelőmben éreztem a teszt pálcikát, amit az orromba dugott fel az egyébként roppant kedves nővér.

Másnap 2 órakor csöngött a telefonom. “Jó napot kívánok, Edina asszonnyal beszélek?” - kérdezte egy női hang török nyelven, jól artikulálva a szavakat. Igennel feleltem és ő máris folytatta, hogy az Egészségügyi Minisztériumból hív, a Covid-19 tesztem pozitív lett és hamarosan 2 kollégájuk fog felkeresni a lakásomon, ne menjek sehova, 14 napig teljes izoláció. “Természetesen” - bólogattam. 5 perc múlva újabb telefonhívás, az Egészségügyi Minisztérium munkatársa hívott, hogy érkeznek, és kapok díjmentes gyógyszert. “Hogyne” - bólogattam ismét . Valóban meg is érkezett két nagyon kedves hölgy, akik átnyújtottak nekem egy nyilatkozatot, hogy írjam alá; kijelentem, hogy betartom a karantén szabályait és nem hagyom el a lakhelyemet. Adtak egy doboz Favicovir gyógyszert, aminek a favipiravir a hatóanyaga és elmagyarázták, hogyan kell szedni.

A két nő elviharzott, megint telefon. A kerület polgármesteri hivatalából jött a hívás, hogy most kapták meg az adatomat; a tesztem pozitív lett és először is szeretnének jobbulást kívánni, majd megkérdezték, hogy a bevásárlást el tudom-e intézni vagy van-e szükségem ehhez segítségre és kérek-e bármit jelen pillanatban. “Milyen kedvesek” - gondoltam magamban. Még magamban el is idétlenkedtem, hogy kérni kellene egy lattét. De megköszöntem, mondván, hogy el tudom intézni a bevásárlást a neten; ez nagyon jól működik Isztambulban, több cég is nyújt ilyen szolgáltatást. Megkérdezte, hogy akarok-e igénybe venni ingyenes pszichológiai segítséget. “Wow” - gondoltam - “nem bíznak semmit sem a véletlenre.”

Fölkúsztam a netre infót gyűjteni és kommenteket olvasni a gyógyszerről. A keresgélés után döntöttem úgy, hogy beszedem. Még a biztonság kedvéért felhívtam a nagybátyámat, akinek kémiából és biológiából van doktorija, hogy kikérdezzem a hatóanyagról.

A kedvesség egész héten folytatódott; minden nap 1-2 telefont kaptam. Vagy az Egészségügyi Minisztériumból, vagy a mobil kollégáiktól, akik kijöttek hozzám vagy a polgármesteri hivatalból. Minden hívás udvariasan a hogylétem felől érdeklődött, nyilván ellenőrizve, hogy otthon vagyok-e, és jobbulást kívánva ért véget. Ami a legfontosabb, hogy azt éreztem, nem vagyok magamra hagyva úgy sem, hogy (még) nem vagyok török állampolgár.

Ui.: Gyógyulásom után örömmel tapasztaltam, hogy az almaecettől felfordul a gyomrom.”

Történetét most azért osztotta meg a nyilvánosság előtt, mert mint mondja, Magyarország keleti nyitását senki nem nézte jó szemmel, pedig neki meggyőződése, hogy Törökország és Magyarország jól kiegészíti egymást.

”Benne vagyunk megfigyelőként a Türk Tanácsban, amit szintén sok kritikával illetnek. Magyarországon nincsen jó reputációja a törököknek, és szerettem volna megmutatni, hogy ez egy értékes ország. A posztom a törökök iránt érzett hálám és köszönetem.”