A légzőrendszer betegségei

A légcsere, vagyis az oxigén felvétele és a szén-dioxid leadása, elsődlegesen a tüdőben zajlik. A véráram és a vörösvértestek feladata a felvett oxigén és a termelődött szén-dioxid szállítása a tüdő és a szervezet többi része között. Nyugalmi állapotban percenként 12-16-szor veszünk levegőt. A légzés nehezítettsége esetén ez a szám emelkedik. A légszomj krónikus fennállása esetén az ajkak, körmök elkékülnek, a pulzusszám emelkedik és a légzőizomzat fokozott működése figyelhető meg. Kezdetben a légszomj csak terheléskor lép fel, később a tünetek nyugalomban is jelentkezhetnek.

Számos megbetegedés okozhat nehézlégzést. Előidézheti a légutak beszűkülése – orrdugulás, asztma, COPD (magyarul krónikus obstruktív légúti betegség) –, a légutakat szűkítő daganat, továbbá a légzőfelület csökkenése, például tüdőgyulladás, tüdőtágulat, tüdőfibrózis, mellkasi/hasi folyadék felhalmozódása vagy tüdődaganat. Ezenkívül, a keringési rendszer megbetegedései (például szívelégtelenség) vagy a vérképző rendszer betegségei (például vérszegénység) esetén is felléphet légszomj. Nehézlégzéses tüneteket tehát nemcsak tüdőbetegségek okozhatnak, hanem szinte mindegyik létfenntartó szervünk (szív, máj, vese, agy) előidézheti ezeket, ha oxigénhiányos állapotba kerül. Ideg- és pánikbetegségek is hasonló tünetekhez vezethetnek.

Hogyan állítják fel a diagnózist és hogyan kezelhető?

A nehézlégzés objektív mérésére nincs megfelelő módszer. Szubjektív skálák, a tünetek/panaszok, illetve a következmények megítélése segíthet a légzési nehezítettség pontosabb meghatározását. A kivizsgálás során a kórelőzmények felvétele történik: nyugalomban vagy terheléskor jelentkező légszomj, az állandóan fennálló vagy rohamokban fellépő tünetek/panaszok rögzítése fontos. Alapvetően lényeges azt is tisztázni, hogy a légzési nehezítettség kilégzéskor vagy belégzéskor jelentkezik-e. A fizikális vizsgálat, légzésfunkciós mérések, vérgázanalízis és a radiológiai vizsgálatok sokszor valószínűsítik a diagnózist. A pontos kiváltó ok megállapítása gyakran igényel többszakmás (pulmonológus, radiológus, fül-orr-gégész, kardiológus, gasztroenterológus, hematológus, ideggyógyász, infektológus) összefogást.

A légszomj kezelése a kiváltó megbetegedés diagnózisától, illetve súlyosságától függ. Az alapbetegség hatékony kezelése (tüdőgyulladás, asztma, COPD, kardiológiai, hematológiai kórképek) önmagában a nehézlégzés megszűnését eredményezheti. Tüneti, hatékony kezelést jelent az oxigén maszkon vagy orrszondán keresztüli bevitele, mely az akut fázison átsegítheti a beteget, krónikus állapotokban pedig az életminőség jelentős javulását eredményezheti.

Tévhit, hogy a maszk oxigénhiányos állapotot idéz elő?

A rendeltetésszerűen viselt maszk sokak számára bosszúságot okoz, sőt, néhányan arra panaszkodnak, hogy nem kapnak benne levegőt. Mégis egyértelműen tévhit, hogy a maszk oxigénhiányos állapotot idézne elő. Gondoljunk csak a 8-10 órás orvosi műtétekre, ahol az operáló orvos természetesen maszkot visel, és a beavatkozás során végig erősen koncentrálnia kell. De a símaszkot hordó sportoló sem mutatja az oxigénhiányos állapot tüneteit. Egy tudományos szaklapban megjelent vizsgálat folyamatos oxigénellenőrzés alatt mutatta ki, hogy a maszkot viselő futó nem kerül oxigénhiányos állapotba. A hypoxia (oxigénhiányos állapot) valódi tünetei függenek a kialakulás gyorsaságától (pl. fulladás, illetve lassan kialakuló oxigénhiány). A fokozatosan kialakuló kórkép tünetei közé tartozik a koncentrációs képesség csökkenése, az álmosság, a látászavar, a fejfájás, a hányinger, az ájulás, az epilepsziás roham, valamint a végtagok lehűlése és elszíneződése (cyanosis). 

A fertőzés(ek) terjedésének megakadályozása mellett a helyesen viselt arcmaszk megvédhet a városi levegő káros anyagainak (fűtési melléktermékek, kipufogógáz) szervezetbe jutásától, a légúti allergének belélegzésétől, a munkahelyi, illetve a munkavégzés (fogorvosok, útépítők, hidegburkolók stb.) során keletkezett káros anyagok belégzésétől is.

Budai Egészségközpont