SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Veszélyben a sportolók: akár hirtelen szívleállást is okozhat a koronavírus intenzív edzés esetén

Németh Noémi [cikkei] - 2020-09-17
Sokan kezdenek intenzív testmozgásba mostanság: úgy gondolják, a karantén alatt felszaladt plusz kilókat lassan ideje lefaragni. Az időzítés azonban nem a legjobb - úgy tűnik, hogy a koronavírus és a komoly fizikai megterhelés akár veszélyes is lehet, és elképzelhető, hogy szívizomgyulladáshoz is vezethet. Egy 22 éves magyar sportoló halálát szívmegállás okozta pár hónappal azután, hogy megfertőződött a vírussal.

Tóth Bendegúz fiatal birkózóról májusban derült ki, hogy koronavírussal fertőzött, később két negatív eredményt is produkált. Hiába vonult karanténba, orvosa szerint a két hét letelte után túl hamar kezdett el újra edzeni - mint mondja, ez is közrejátszhatott a hirtelen bekövetkezett halálában. Edzés közben leállt a szíve, a mentők pedig annak ellenére sem tudták megmenteni az életét, hogy sporttársai azonnal megkezdték az újraélesztést.

Orvosa és legjobb barátja a Tényeknek mesélt a tragikus eseményről.

Koronavírus: a szív érintettsége is körvonalazódik


Bár a rendszeres testmozgás fontos a karantén alatt is - sőt, kifejezetten ajánlott: számos jótékony hatása mellett ugyanis erősíti az immunrendszert, ami segíthet a vírus elleni harcban is -, az orvosok most arra figyelmeztetnek, hogy túlzásba azért ne essünk. Az intenzív testmozgást most egy időre ajánlott felfüggeszteni, mivel egyre több figyelem övezi a koronavírus lehetséges szövődményei között megjelenő szívproblémákat.
Jordan Metzl sportorvos arra figyelmeztet, hogy a veszély nem csak a sportolókat fenyegeti - nekik azonban különösen figyelniük kell most a testük jelzéseire.

 
Tünetek, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha sportolunk

  • Edzés közben fellépő légszomj vagy mellkasi fájdalom
  • Erős szívdobogás, túl gyors pulzus
  • Megduzzadt lábak
  • Izomfájdalom
  • Indokolatlan fáradtság
  • A megszokottnál gyengébb teljesítmény.


Azt már tudjuk, hogy a koronavírus általában főleg az idősebb, vagy más betegségben szenvedő, legyengült szervezetű embereket viseli meg a leginkább. Az új eredmények fényében azonban arra figyelmeztetnek az orvosok, hogy a teljesen egészséges, életerős fertőzöttek sincsenek biztonságban: bár a vírust valószínűleg gond nélkül átvészelik - akár tünetek nélkül is -, a betegség későbbi hatásai az ő esetükben is komoly veszélyt jelenthetnek.

A szívizomgyulladásnak ugyanis - ami akár hirtelen szívleálláshoz is vezethet - sajnos akkor is fennáll az esélye, ha enyhe vagy közepes erősségű tünetekkel vészeltük át a koronavírust, vagy akár nem is észleltünk semmiféle tünetet.

 

A vizsgált fertőzöttek 78%-ának károsodott a szíve


A JAMA Cardiology szaklapban nemrég megjelent tanulmány aggasztó eredményekről számolt be. Német kutatók vizsgáltak korábban száz, koronavíruson átesett személyt, akiknek fele csak enyhe vagy közepes tüneteket produkált a betegségük idején. 100 emberből 78 esetében találtak strukturális elváltozásokat a szíven, 60 betegnél pedig szívizomgyulladás lépett fel.

A sportolók még nagyobb veszélynek teszik ki magukat, az intenzív testmozgás és megnövekedett szívterhelés ugyanis fokozhatja a vírus replikációját a szívizomban - ez pedig nagyobb esélyt jelenthet a későbbi szívkárosodásra is.

Azt tanácsolják hát az orvosok - és érdemes rájuk hallgatni -, hogy már az első tünetek, szívproblémák esetén azonnal hagyjuk abba az intenzív edzést, és forduljunk orvoshoz. Ezen felül mindenképp ajánlott a pozitív teszt után két hétig felhagyni a testmozgással is. Mivel sokan tünetek nélkül esnek át a víruson - ezért a pozitív eredményükről sem lehet tudomásuk -, nagyon fontos, hogy figyeljük a testünk jelzéseit, különös tekintettel a fent felsorolt tünetekre. Igazolt fertőzés esetén pedig mindenképp kérjük ki orvosunk, sportorvosunk tanácsát arról, mikor kezdhetjük újra az edzést.


A friss ajánlásokért, információkért érdemes követni az Országos Sportegészségügyi Intézet tájékoztató oldalát.

Kép: composita / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja