SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók

Családinet [cikkei] - 2018-05-18
A megfázás lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók, akiknek "kissé radikális" módszere a náthát okozó megannyi vírus helyett magát az emberi szervezetet célozza meg.

A vizsgált gyógyszer blokkolja a szervezetben azt a kulcsfontosságú fehérjét, amelynek segítségével a megfázást okozó vírusok sokszorozódni és terjedni képesek - írta a BBC News.

A laboratóriumi eredmények szerint a módszer képes bármelyik náthavírust megállítani, amennyiben elég korán kezdik alkalmazni. A kutatók szerint a klinikai próbák két éven belül elkezdődhetnek. A londoni Imperial College kutatói jelenleg a gyógyszer belélegezhető változatának kifejlesztésén dolgoznak, hogy csökkentsék a mellékhatások kockázatát.

A Nature Chemistry című folyóiratban publikált kutatásban laboratóriumi körülmények között, emberi tüdősejteknél alkalmazták a szert, mely perceken belül működésbe lépett és megcélozta az NMT nevű fehérjét. A náthás fertőzéseket okozó vírusok mindegyikének erre az emberi fehérjére van szüksége a szaporodáshoz.
A kutatásban részt vevő Ed Tate szerint a szert akkor kellene beadni a páciensnek, amikor először megfertőződik, hogy blokkolni lehessen a vírus szaporodását és terjedését.
"Még ha el is kapja valaki a betegséget, a szer akkor is segíthet a tünetek kezelésében" - tette hozzá a szakember, aki szerint a módszer nagy segítség lehet például az asztmások számára, akik nagyon betegek lehetnek egy náthától.

Tate szerint az emberi szervezet megcélzása a kórokozó helyett "kissé radikális" módszer, de teljesen logikus lépés, mivel "igen trükkös" vírusokról van szó. A náthavírusok nem csupán rengetegen vannak és sokfélék, hanem nagyon gyorsan változnak, ami azt jelenti, hogy rövid idő alatt képesek ellenállóvá válni a gyógyszerekkel szemben.
 

A vizsgált szer teljesen blokkolta a náthát okozó vírustörzsek egy részét anélkül, hogy kárt okozott volna az emberi sejtekben.

Ennek ellenére további tanulmányokra van szükség annak megerősítéséhez, hogy nem ártalmas az ember egészségére.
A nátha gyorsan és könnyen terjed emberről emberre. A fertőzést okozó vírusok 24 órán keresztül képesek megmaradni az emberi kézen és a különböző felületeken. A fájdalomcsillapítók és megfázás elleni gyógyszerek képesek enyhíteni a tüneteket, de jelenleg nincs olyan kezelés, amellyel megfékezhető a fertőzés.
A tünetek - orrfolyás, vagy orrdugulás, tüsszögés és torokfájás - gyorsan jelentkeznek és néhány nap alatt felerősödnek. Az emberek többsége egy héten után már jobban van, de egy enyhe nátha akár néhány hétig is elhúzódhat.

Indexkép: pixabay - Mojpe

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

"Külföldön bezzeg nem kötelező!" – Utánajártunk, mi az igazság a gyermekvédőoltásokról

Amikor megkapod a védőnőtől az oltási naptárat, talán te is megijedsz a sok kötelező szúrástól, és elgondolkodsz: biztosan kell ez mind a gyerekemnek? Különösen akkor merül fel ez a kérdés, amikor egy külföldön élő ismerősödtől azt hallod, hogy náluk alig van kötelező oltás, mégis mindenki egészséges. Magyarországon 12 fertőző betegség ellen kötelező az immunizáció, míg Ausztriában például egyetlen kötelező oltás sincs. Miért van ez így, és mi történik, ha egy ország lazít a szabályokon? Láss tisztán a vakcinák útvesztőjében.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja