SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A hideg miatt betegszünk meg télen?

Családinet [cikkei] - 2016-01-06
A kevés napfény, a hideg, a túl rövid nappalok, vagy a mozgáshiányos hónapok miatt leszünk télen gyakran betegek? Esetleg az étkezésünk változik, vagy a higiéniára nem fordítunk kellő figyelmet? Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa segít választ találni a kérdésekre.

Az őszi-téli időszakban előforduló nátha, vagy más néven meghűlés kapcsán könnyen gondolhatunk arra, hogy a gyakori betegség oka – nevéből adódóan – a zord időjárás, a hideg levegő. A Yale University kutatói vizsgálattal is igazolták ezt a felvetést. Egereken végzett kísérletükben megfigyelték, hogy a külső hőmérséklet csökkenésével egyenes arányban romlott az egerek védekező képessége.

A legtöbb náthát embereknél a rhinovírus okozza, a kutatók ezért a kórokozó egy módosított, egerekben is tüneteket előidéző típusával fertőzték meg a kisállatokat. Észrevették, hogy ahogyan csökkent a külső hőmérséklet, a kórokozó úgy fertőzött meg egyre több egeret. Mindez azért történt, mert a légutakban található védekező sejtek működése egyre romlott.

Normál testhőmérsékleten ezek a sejtek figyelmeztető jelzéseket küldtek a körülöttük lévő sejteknek, amelyek ennek hatására olyan antivirális fehérjéket állítottak elő, amelyek elpusztították a légutakba került kórokozókat. A hőmérséklet csökkenésével azonban, nagyjából 32 fok körül a sejtek működése jelentősen lecsökkent, kevesebb fehérjét állítottak elő, így a kórokozók elszaporodását nem tudták meggátolni.

Dr. Kádár János szerint, mivel a külső körülmények adottak, télen a hideg ellen nem sokat tehetünk, a hangsúlyt inkább arra kell fektetni, hogy az immunrendszer működését támogassuk. A főorvos ehhez nagyon fontosnak tartja a rostdús, fehérjében gazdagabb táplálkozást, a bélflóra egészségének megőrzését. „Az egészséges bélflóra az immunrendszer alapja, ezért kerülni kell a felesleges antibiotikum szedését, és ha szükséges probiotikumokkal támogatni a működését. A vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok közül az antioxidánsok, A- és E-vitamin, polivitaminok, szelén, cink ajánlható, de érdemes a természet patikáját is segítségül hívni: a fagyöngy és az Echinacea is hatásos a betegségek elleni védekezésben.”

Télen több időt töltünk zárt térben, ahol a kórokozók is könnyebben terjednek, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni a zsebkendő használat és a rendszeres kézmosás fontosságát. A hideg mellett a túl száraz levegő is irritálja, kiszárítja a légutak nyálkahártyáját, emiatt is könnyebben kaphatunk el fertőzéseket. Ha túl száraz a lakás levegője, akkor érdemes párásító készüléket beszerezni, vagy a szobákban teregetni.

Végezetül pedig ne feledkezzünk meg a jókedvről sem, ami elsőre talán furcsán hangzik, de szintén hatásos fegyverünk lehet a kórokozókkal szemben. Irodalmi adatok is alátámasztják a stressz negatív hatását, de a saját életünkből vett példán keresztül is tapasztaltuk már valószínűleg, hogy a hosszabb ideje tartó magánéleti, vagy munkahelyi stressz időszakában gyakrabban kaptunk el betegségeket. A stressz mellett a kialvatlanság is fokozhatja a betegségekre való hajlamot. A napjainkat ezért próbáljuk meg úgy beosztani, hogy jusson elég idő pihenésre, testi-lelki feltöltődésre!

Forrás: www.immunkozpont.hu
Fotó: David Castillo Dominici/FreeDigitalPhotos.net

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja