SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Hogyan válasszuk ki a megfelelő iskolatáskát és milyen legyen a szék, ahol tanul a gyerek?

Családinet [cikkei] - 2017-09-01
Teher alatt nő a pálma, tartja a mondás. Ám hiába a népi bölcsesség, ha gyermekeink egészségéről van szó. Bár most még küzdünk a kánikulával, mindjárt itt az ősz, és hamarosan országszerte több ezer kiselsősnek becsengetnek. Míg őket leginkább az izgatja, vajon kedves lesz-e a tanító néni, és hány barátot szereznek majd, szüleiknek egyebek között a megfelelő iskolatáska, valamint az íróasztal és a szék kiválasztása okoz kihívást.

„Az iskoláskor beköszönte sokaknál egybeesik a mozgásszegény, ülő életmód kezdetével is. Ez rendkívül rossz hatással van a gyerekek még fejlődésben levő izomzatára és csontozatára. Már egészen fiatalon, akár óvodáskorban kialakulhat a tartáshiba, ami még szerencsére nem betegség, azonban hosszú távon gerincferdülést, vagy akár felnőttkorra a gerinc porckopását is okozhatja. A kisiskolások gerincét a megfelelő iskolatáska és szék kiválasztásával védhetjük” – mondta Dr. Lajos Éva, az Év Magánrendelőjének választott Budai Egészségközpont orvosigazgatója.
 

Milyen szempontok szerint válasszunk iskolatáskát?
 

  • Legyen könnyű üresen is. A könyvekkel, füzetekkel megpakolva úgyis elég súlyossá válik majd. Ügyeljünk a túlterhelés elkerülésére, nem mindent kell minden nap belepakolni.
  • Két vállon hordozható legyen, lehetőleg állítható, széles vállpántokkal, amelyek kényelmessé teszik a viselését.
  • A hátfala legyen merevített és párnázott, a megfelelő pontokon támassza meg a gyermek gerincét.
  • A hátizsák ne lógjon túl a tarkón, lefelé pedig ne érjen a csípő alá.
  • Jól szellőző anyagból készüljön, hogy ne izzadjon bele a gyermek háta.
  • Mindezek mellett pedig legyen a kisiskolás ízlésének megfelelő mintázatú, hiszen fontos, hogy akár éveken át is szívesen hordja.
     

Az sem mindegy, milyen széket vásárolunk

Bár a megfelelő hátizsák kiválasztásával már sokat teszünk gyermekünk csontozatának védelme érdekében, az sem mindegy, hogy milyen széken tölti az otthoni tanulóidőt. A tanulókörnyezet kialakításakor a gyermek testméretéhez, testalkatához kell igazítani a berendezést.

  • A helyesen megválasztott széken a háttámláig teljesen hátra csúszva is leér a lábunk, lehetőleg derékszögben hajlítva. Ha gyermekünk ehhez még túl kicsi, egy dobozra is teheti a lábát, elősegítve a gerinc megfelelő terhelését.
  • A széktámla ideális esetben megtámasztja a derekat és a medencecsontot, azonban nem túl magas, hogy ne nyomja a lapockát.
  • A tökéletes székhez persze magasságban és kialakításban hozzáillő asztal is dukál. Mivel a „tanulószoba” berendezését nem egy évre választjuk, érdemes állítható magasságú bútorokat beszerezni, amelyeket így folyamatosan gyermekünk magasságához tudunk igazítani.
     

+1 tipp: mozgás és közös időtöltés

Szülőként törekedjünk arra, hogy iskoláskorban is megmaradjon a gyerekek korábbi, mozgásban gazdag életmódja, vele együtt válasszunk megfelelő sportot számára. A felnőttekre is jó hatással van, ha hétvégén együtt mozog a család. Kiránduljunk, tornázzunk, járjunk együtt úszni! Az élménydúsan eltöltött közös időnek a lelki feltöltődésben is nagy szerepe van.

Fotó: sathyatripodi / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja