SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rákellenes szert teszteltek orosz tudósok a világűrben: "a rák minden válfajának ellenszere lehet, akár a betegség végső fázisában is"

Családinet [cikkei] - 2017-03-06
Orosz tudósok a világűrben, a Nemzetközi Űrállomáson kikísérleteztek egy fehérjét, amely a nagyjából egy év múlva esedékes klinikai próbák után, három-négy év múlva "a rák minden válfajának ellenszere lehet, akár a betegség végső fázisában is". (Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti.)

Ezt Andrej Szimbircev professzor, az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség különleges tisztaságú készítmények előállításával foglalkozó kutatóintézetének igazgatóhelyettese jelentette ki az Izvesztyija című napilap pénteki számában megjelent interjújában.

Szimbircev elmondta, hogy a melanomás és szarkómás egereken és patkányokon elvégzett kísérletek többsége teljes gyógyuláshoz vezetett, az esetek többségében még a kései stádiumban is.

"Ezért határozottan ki lehet jelenteni, hogy a fehérje rendelkezik a rák gyógyításához szükséges biológiai aktivitással" - mondta.

A szer fő aktív összetevőjéről a hősokkfehérje munkanevet kapta. Szimbircev szerint a fehérje nemcsak megvédi a sejteket a károsodástól, hanem az immunválasz erősítésében is szerepet játszik.

A protein minimális mennyiségben, az emberi szervezetben is létezik, az orosz tudósok azonban azonosították az előállítását szabályzó gént, és előállítottak egy baktériumsejtet, amely a fehérjét elő tudja állítani.

"Ezek a baktériumsejtek jól osztódnak, ez lehetővé tettek, hogy sok fehérjét nyerjünk" - mondta Szimbircev.
"Még egy év kell ahhoz, hogy a szer biztonsági tesztjeit befejezzük, ezután kezdődhetnek a klinikai próbák" - nyilatkozott a professzor.

Forrás: MTI
Fotó: Herney/pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja