SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megfelelő folyadékpótlással könnyebben megy a tanulás is

Családinet [cikkei] - 2012-09-27
A megfelelő folyadékpótlás bizonyítottan szerepet játszik az egészségmegőrzésben, segíti a jó közérzet és teljesítőképesség fenntartását. A folyadékhiány nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is problémákat okozhat, érzékelhetően rontja a koncentrációs képességet és a rövid távú memóriát.

Különösen igaz ez a gyermekekre, hisz testük víztartalma valamivel magasabb, mint a felnőtteké. Esetükben még fontosabb a megfelelő hidratáltság a tanulási teljesítményük és az egészséges testi fejlődésük szempontjából is. Ráadásul – ha más okból is, de az idősebbekhez hasonlóan – gyakran feledkeznek meg az ivásról, és többször kapnak el olyan lázzal, hányással, hasmenéssel járó betegségeket, amelyek növelik a kiszáradás veszélyét. A szülőknek, tanároknak tehát a gyermekek megfelelő folyadékbevitelére otthon és az iskolában eltöltött órák alatt is külön oda kell figyelniük, kánikulában vagy betegség esetén még fokozottabban!

Egy átlagos felnőtt testtömegének víztartalma kb. 60%, amit a testzsír mértéke befolyásolhat. Az újszülötteké elérheti akár a 75%-ot, gyermekeknél pedig a két érték között van, ezért a folyadékbevitel esetükben még több odafigyelést igényel. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) ajánlása szerint az 1-2 éveseknek 1,1-1,2 liter, a 2-3 éves kicsiknek már napi 1,3 liter folyadékra van szükségük, a 4-8 éves gyerekeknek pedig – közepes fizikai aktivitás mellett, mérsékelt hőmérsékleti viszonyok között – több mint másfél literre.

Iskoláskorban a megfelelő hidratáció a fizikai és tanulmányi teljesítményhez is elengedhetetlenül szükséges. Agyunk, bár testtömegünknek mindössze 2 %-át teszi ki, a keringő vérmennyiség 20 %-át használja fel működése során. Ha a vér mennyisége a kiszáradás miatt csökken, az agy oxigén és tápanyag ellátottsága is csorbát szenvedhet. Már az 1-2 %-os folyadékhiány is gyengítheti az összpontosítást, a koncentrációképességet és fáradékonyabbá tehet.

A kellő folyadékpótlás hozzájárul ahhoz, hogy szervezetünk önszabályozó funkciói jól működjenek és bizonyítottan csökkenti a súlyos migrének, a fáradékonyság és koncentrációvesztés veszélyét. Ha tehát a gyermek fáradtságra, fejfájásra panaszkodik, vagy nehezére esik figyelni, jusson eszünkbe elsőként, vajon eleget ivott-e.

Ráadásul a gyermekeknél a kiszáradás kockázatát növeli, hogy a játék hevében, vagy a számítógép előtt ülve elfelejtenek inni.

Ugyancsak veszélyeztetettebbek abból a szempontból, hogy a felnőttekhez képest gyakrabban kapnak el lázzal, hasmenéssel vagy hányással járó betegségeket, amelyek szintén nagy folyadékveszteséget okoznak. Ilyenkor még fokozottabban oda kell figyelnünk a folyadékbevitelükre!

Hogyan biztosítsuk az iskolás gyermekek megfelelő folyadékpótlását?

  • Fontos, hogy – időbeosztástól függetlenül – a gyerekek számára egész nap rendelkezésre álljon megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék. Az lenne az ideális, ha a tanteremben vagy az iskola könnyen megközelíthető pontjain is hozzájuthatnának ehhez. Ennek hiányában azzal segíthetünk, ha az uzsonna vagy tízórai mellé innivalót is csomagolunk a gyereknek. Ez alapesetben víz vagy ásványvíz, tejes ital, 100%-os gyümölcslé legyen, de edzésnapokra vagy egy kimerítőbb kirándulásra a víz mellett a több energiát adó sportitalok és üdítők is szóba jöhetnek.
  • Kisiskolás kortól a gyerekek folyadékigénye átlagosan napi 2 liter, ennek 70-80%-át a folyadékok biztosítják és a maradék származik magas víztartalmú ételekből, például levesekből, gyümölcsökből, zöldségekből.
  • Akkor állítjuk össze ideálisan a gyerek folyadékbevitelét, ha naponta 6-8 pohár víz elfogyasztásáról gondoskodunk, rendszeresen szerepeltetünk az étrendjükben tejet, tejes italt, valamint minden étkezéshez – ami a tízóraival, uzsonnával együtt napi öt alkalmat jelent – zöldséget és gyümölcsöt is kapnak, lehetőleg frisset. Legfeljebb napi egy adag gyümölcs váltható ki egy pohár 100%-os gyümölcslével, a folyadékbevitelt alkalmanként üdítőitalok színesíthetik.
  • Itassuk meg a gyereket mielőtt kiengedjük játszani, és időközönként tartassunk velük egy kis szünetet, ültessük le őket az árnyékban és kb. félóránként adjunk nekik inni. Hajlamosak belefeledkezni ugyanis a játékba, így maguktól nem isznak eleget. A délutáni foglalkozások, edzések, vagy különórák előtt pedig nyugodtan kérjük meg a gyerekre felügyelő felnőttet, hogy emlékeztesse őt erre.
  • A változatosság a gyerekeknél is megkönnyíti, hogy kedvet kapjanak egy pohár frissítőhöz és így minden napszakban eleget igyanak.
  • A sebgyógyulás, láz, hányás és hasmenés miatt megnövekszik a folyadékvesztés, ezt mindenképp pótolni kell. Lábadozás alatt a víz, teák, szűrt levesek, higított gyümölcslé és a limonádé jelentenek ideális megoldást.

A megfelelő folyadékbevitel a gyermekeknél nemcsak a vízháztartásuk egyensúlyban tartásához szükséges, hanem a növekedésükhöz, egészséges testi és szellemi fejlődésükhöz is. Ezt pedig nem lehet kizárólag rájuk bízni. Elsősorban a velük lévő felnőtteknek kell odafigyelniük arra, hogy eleget igyanak, és később tudatosan figyeljenek majd a hidratációra. Ivási szokásaik kialakulásában kulcsfontosságú lehet a rendszeresség, ennek sikere pedig nagyban függ attól is, milyen példát látnak maguk előtt.

Ha szeretne többet megtudni a folyadékbevitel jelentőségéről, vagy tájékozódna a vízzel, ezzel a létfontosságú tápanyaggal kapcsolatos legújabb tudományos kutatásokról, látogassa meg az Európai Hidratációs intézet angol nyelvű honlapját:

http://www.europeanhydrationinstitute.org/.

Az Európai Hidratációs Intézet hazai szakmai partnere a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

Fotó: http://www.europeanhydrationinstitute.org/

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja