SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Több kóros értékre is fény derült - Stroke Nap 2012

Családinet [cikkei] - 2012-05-18
Minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Csaknem 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, 1 millióan cukorbetegek, a lakosság fele pedig túlsúlyos. Magyarországon évente 50 ezren kapnak szélütést. A Stroke Nap rendezvényen a szélütés gyakoriságára, valamint a megelőzés fontosságára kívánták felhívni a figyelmet a szervezők. A szűrővizsgálatok eredményei önmagukért beszélnek.

A legfrissebb statisztikai adatok szerint évente 1,4 millió ember veszíti életét agyér-katasztrófa következtében, míg Magyarországon ugyanennyi idő alatt 18 ezren halnak meg szélütésben. Évente 50 ezerre tehető az új betegek száma. Becsült adatok szerint jelenleg 200-250 ezer szélütést elszenvedett beteg él hazánkban.

Az immáron ötödik alkalommal megrendezett Stroke Napon a Magyar Stroke Társaság /MST/ a szélütés gyakoriságára, a megelőzés fontosságára, az időfaktor jelentőségére, a kockázati tényezők karbantartására és nem utolsó sorban a szűrővizsgálatok fontosságára kívánta felhívni a figyelmet. Vasárnap délelőtt tizenegy órától este öt óráig ingyenes vércukor-, koleszterin-, és vérnyomásméréssel, valamint nyaki doppler vizsgálattal várták az egészségükért aggódókat, akiket tanácsokkal láttak el a szakemberek.

A kilátogatók a nagyszínpadon interaktív szakmai előadásokat hallhattak, felhívva a figyelmet arra, hogy mennyire kell vigyáznunk önmagukra, mennyire fontos az időtényező: a stroke tüneteinek észlelésekor azonnal hívni kell a mentőket, hiszen minél hamarabb kerül a beteg korházba, minél hamarabb történik meg az életmentő vérrögoldó kezelés, annál nagyobb az esély a felépülésre. Ugyanakkor az előadók beszéltek a rehabilitáció lehetőségéről is.

Az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy milyen kockázati tényezőkre kell vigyázni, melyek az ideális értékek. A legalattomosabb és a legveszélyesebb rizikófaktorok egyike a magas vérnyomás. A célérték a 140/90 Hgmm, míg a vércukorszint 5,8 mmol/l-es, és a koleszterinszint 5 mmol/l-es értéke a mérvadó.


A szűrővizsgálatok eredményei önmagukért beszélnek. A nyaki ultrahang vizsgálatok során egy betegnél súlyos érelzáródást tapasztaltak, két résztvevőnél jelentősebb, több betegnél pedig enyhébb szűkületet diagnosztizáltak. A vizsgálatra jelentkezők 40%-ánál minimális, 10%-ánál kóros eltérést tapasztaltak a stroke kialakulása szempontjából kiemelt kockázati tényező, a vérnyomás értékek mérése során. Emellett a vércukorszint, valamint a koleszterinszint vizsgálatok is több esetben eltérést mutattak a normálishoz képest, a résztvevők 20%-ánál az optimálistól magasabb értékeket mértek. Ezen paramétereket tekintve, minden hetedik szűrésen résztvevőnél mondható el, hogy a vizsgált rizikófaktorok a célértéken belül vannak.

A Stroke Napon tanácsadás kíséretében mindenki megkapta az egészségi állapotáról készült kockázatfelmérő-füzetet. A helyszíni tanácsadás mellett minden esetben felhívták a figyelmet arra, hogy a háziorvossal konzultálva kell a legmegfelelőbb kezelést kialakítani a szélütés megelőzése érdekében.

A szakmai előadások szüneteiben változatos szórakoztató programok is várták az egészségükkel törődőket. A tai chi és salsa bemutatók mellett a felhőtlen hangulatról a népszerű tehetségkutató műsorból ismert Fekete Dávid és Cserpes Laura, Szeleczki Dávid, Kökény Attila, Kállay Saunders András, valamint a legutóbbi széria győztese, Tolvai Renáta gondoskodtak. A házigazda Dombovári Vanda volt.

A szervezők véleménye szerint nagyon fontos, hogy az emberek szembesüljenek egészségi állapotukkal, és ha kell, változtassanak az életmódjukon. A szomorú statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy szükség van az ilyen egészségnapokra, amelyek szakmai igényességgel hívják fel a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri betegségek, ezen belül a stroke korai felismerésére, és a prevenció fontosságára.
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja