SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Számos új programmal a cukorbetegség ellen

Családinet [cikkei] - 2012-05-18
A cukorbetegség mára népbetegséggé vált, és sajnos egyre gyakrabban jelenik meg gyermekeknél. Az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány ezért egy mesekönyv kiadásával szeretné segíteni a megelőzést. Emellett Magyarország Cukormentes Tortája versenyt hirdet, valamint elindítja ingyenes országos szűrő-programját, az Egyszer Élünk Körutat.

Számos új programot és kezdeményezés elindítását jelentett be mai sajtótájékoztatóján a cukorbetegség megelőzéséért és korai felismeréséért évek óta küzdő Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A rendezvényen a különféle programok képviseletében jelen volt Wolf Kati, Pokorny Lia, Janicsák Veca és Szellő István is.
Az alapítvány a Kolibri kiadóval közösen egy mesekönyvvel jelentet meg az év végére, amelynek szerzője Finy Petra. A történet főhőse egy pegaur, egyik fontos szereplője pedig Glu, a cukorbeteg kisfiú, aki testvére, Glenda révén ismerkedik meg a pegaurok csodás világával, és keveredik minden féle érdekes kalandba. A könyvvel nem csak az érintetteket szeretné az alapítvány megszólítani, hanem minden kisgyerekes családot, mert hitük szerint a diabéteszt körülvevő tabu-jelenség lebontása nagyon sokat segíthet a megelőzésben, a diszkrimináció megszüntetésében és a cukorbetegséggel való együttélésben is.
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt az alapítvány idén meghirdeti a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amivel célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy finomított cukor nélkül is nagyon is finom lehet egy édesség. A versenyre olyan receptekkel jelentkezhetnek majd a cukrászatok, amelyek hozzávalói közt sem a mesterséges édesítőszerek, sem a finomított cukor nem szerepel. A győztes receptet a Magyarország Tortája díjjal egy időben, augusztusban hirdeti ki az alapítvány.
A Wasárnapi Művész Piacról (WAMP) ismert tervezővel, Wild Judittal közösen az alapítvány májusban egy limitált szériás, kézzel készített ékszerkollekcióval is debütál. A Vadjutka az Egy Csepp Figyelem Alapítványnak együttműködés szlogenje: „Most mutasd meg!” A designékszereken a „Cukorbeteg vagyok” illetve a „Stop Diabétesz!” feliratok szerepelnek.


Júniusban indul az Egyszer Élünk Körút, amelyen az ország legnagyobb fesztiváljait látogatja végig az „egycseppes” csapat, ingyenes vércukor-, vérnyomás- és koleszterinmérési és tanácsadási lehetőséget kínálva sok ezer ember számára. Az alapítvány a cukorbeteg életmód program ajánlójaként csatlakozott továbbá a Life.hu Ez Zsír! elnevezésű, személyre szabott, ingyenes fogyókúra- és mozgásprogram cukorbetegeknek szóló részéhez is.
Az alapítvány idén is megszervezi május 21-e és 27-e között, valamint novemberben az Egy Cseppes Patikahetet az ország több, mint 500 „egycseppes” gyógyszertárában; és novemberben, több ezer ember részvételével megrendezi a hetedik Egy Csepp Világnapot. Emellett, május 20-áig a televízióban és az online felületeken fut az alapítvány egyszázalékos kampánya.
Az Egy Csepp Figyelem Alapítványt – amely mára Magyarország egyik legjelentősebb nonprofit szervezetévé nőtte ki magát - Erős Antónia alapította 2005-ben. Az alapítvány idén kiemelten nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a fiatal felnőtteket és a gyermekes családokat is meg tudja szólítani, hiszen a cukorbetegség sok esetben megelőzhető.
Magyarországon ma 750 ezer regisztrált cukorbeteg él, és ugyanennyien nem tudnak arról, hogy cukorbetegek.
Tegyen Ön is azért, hogy családja, barátai megelőzzék a cukorbetegséget, vagy ha érintettek, mielőbb orvoshoz kerüljenek. Méresse meg saját vércukrát legalább évente egyszer, vagy mérje meg a patikákban és erre hívja fel környezete figyelmét is!

Éljen egészségesen, kövesse tanácsainkat, tegyen a cukorbetegség ellen!

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja