SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A pajzsmirigy alulműködése és az aluszékonyság kapcsolata

Prof. Dr. Balázs Csaba [cikkei] - 2010-10-14
A nappalok rövidülésével egyre többen panaszkodnak álmosságról, fáradékonyságról, ok nélküli hízásról. Ezek a tünetek gyakran nem időjárásra, kimerülésre, hanem hormonális és immunológiai okokra vezethetők vissza. Ez történt az alábbi történetben is.

szaraztenyerNéhány éve a szokásos viziten találkoztam egy 75 éves férfibeteggel (Dr. M.S.), aki a szokásos kérdésekre alig válaszolt, szinte állandóan aludt és nehezen volt ébreszthető. A fiatal referáló orvoskolléga a beteg panaszait agyi érelmeszesedéssel és korai elbutulással (demenciával) magyarázta. A beteg vizsgálata során feltűnt, hogy arca jellegzetesen felduzzadt, a szemöldöke szinte teljesen kihullott, bőre feltűnően száraz és hámló volt (1. ábra). Amikor sikerült szólásra bírnom, akkor rendkívül rekedt és egykedvű hangon válaszolt és csak azt mondta „nagyon fázok”, miközben a kórteremben 26-27 C volt!

A lelkiismeretes nővéreim ismételten jelentették, hogy a beteg hőmérséklete rendszeresen nem éri el a 36 C-t! Rátekintéskor a pajzsmirigy jelentős duzzanata, tapintáskor tömött jellege volt észlelhető. A kiegészítő vizsgálatok megerősítették azonnali diagnózisomat, hogy a betegnek csökkent pajzsmirigy-betegsége van. Kiderült, hogy a beteg bőrgyógyász orvosprofesszorként dolgozott itthon és későbben „disszidálása” után Németországban. A családja is Alzheimer kórra, ill. korai elbutulásra gondolt. A diagnózis felállítása után az ilyenkor szükséges körültekintéssel elkezdett kezelés hatására a beteg néhány nap alatt feltisztult. Elmondta, hogy nem is tudja miként került kórházba. Megtudtam tőle, hogy egykori neves orvosprofesszoraimmal baráti viszonyban van, ill. volt. 6 hónap után újra elkezdett dolgozni és bőrgyógyászati tankönyvet írt, amelyet azóta is hasznosan forgatnak itthon és külföldön egyaránt.

A tanulságos eset bizonyítja, hogy pajzsmirigy alulműködésében (hypothyreosisban) a viselkedési és pszichológiai tünetek sokszor nem specifikusak, egyaránt jelentkezhetnek a pajzsmirigy csökkent működésekor és depresszióban. Ezek közül említést érdemel a fáradékonyság, a pszichomotoros lelassulás, a tanulási képesség csökkenése, az aluszékonyság, kedvetlenség és más hangulati zavarok (anergia, dysphoria). Amikor a pajzsmirigyhormon szintje még csak kismértékben tér el a normálistól, a tünetek nem jellegzetesek, így általában nem is tulajdonítanak nekik jelentőséget. Enyhe fáradékonyságon és a koncentrációs képesség romlásán kívül más nem érzékelhető.  Komolyabb esetben az anyagcsere lelassul, lassabb lesz a mozgás, a beszéd, a gondolkodás is, érdektelenség alakulhat ki, ami könnyen összetéveszthető a depresszióval. Aluszékonyság, hízás, szorulás, fázékonyság lesz jellemző, az arc felpuffad, a haj ritkává és szárazzá válik, gyakran hullik is, csökken a libidó (nemi vágy!), meddőség, menstruációs zavarok, végtagzsibbadás, magas vérnyomás, testszerte vizenyő (ödema) lépnek fel.

Gyakoriak a kognitív funkciózavarok: memóriazavar, tanulási nehézség, a gondolkodás lelassulása, figyelmetlenség. Ez azt eredményezi, hogy a tünetek jelentkezésekor nem lehet tudni, vajon hypothyreosis, depresszió, idős betegek esetében, agyi érelmeszesedés (cerebrosclerosis) okozta tünetekkel állunk-e szemben. Ami az időskorúakat illeti, nem egységes a vélemény: egyes vizsgálatokban összefüggést mutattak ki az emelkedett TSH-szint és a depresszió között, más vizsgálatokban nem tudták ezt megerősíteni. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy különösen időseken az enyhe (ún. szubklinikus) hypothyreosis és a depresszió, valamint a kognitív funkciók romlása egymástól különálló, csak egyidejűleg jelentkező kórképek is lehetnek, amelyek között nincs ok-okozati összefüggés. Bonyolítja a kérdés tisztázását, hogy depresszióban, aluszékonyságban viszonylag gyakori az autoimmun thyreoiditis, ez különösen a rapid, ciklikus, bipoláris betegségre jellemző. A 60 év feletti nők akár 10%-ában emelkedett lehet a szérum TSH-szintje (5–10 mE/l), egyúttal thyreoidea (pajzsmirigy) elleni antitest-pozitivitás is kimutatható. A pszichés betegség miatt lítium tablettákat szedő betegek közel 20%-ban alakul ki csökkent pajzsmirigyműködés.

Hasonlóan csökkent működést okozhat sok olyan gyógyszer, amelyet nem a pajzsmirigybetegségre szednek a betegek. Ezek közül a legfontosabban a szívbetegek által gyakran szedett, nagy mennyiségű jódot tartalmazó Cordarone tabletta, vagy a Betadine hüvelykúp, ill. fertőtlenítő oldat. Sokirányú pszichológiai tesztekkel végzett tanulmányokban arra hívták fel a figyelmet, hogy ezeknél az embereknél, a kontrollokhoz viszonyítva, gyakrabban lépnek fel alvászavarok, szorongás és testi (szomatikus) panaszok, amelyek a pajzsmirigy kezelésével megszüntethetők. A thyroxin és szelén együttes bevitelével az aluszékonyság és a kognitív funkciók egyaránt tovább javíthatók.

 
A csökkent pajzsmirigybetegség legfontosabb  tünetei:
 
  • Fáradékonyság, feledékenység, meglassult gondolkozás 
  • Depresszióra hajlam 
  • Hízás, csökkent étkezés mellett 
  • Rekedtség 
  • Végtagokban zsibbadásérzés 
  • Száraz, viszkető, hideg, megvastagodott bőr 
  • Székrekedés 
  • Halláscsökkenés 
  • Szemhéj körüli duzzanat (ödéma) 
  • Menstruációs zavarok, terméketlenség 
  • Csökkent libidó (nemi vágy) 
  • Lassú szívműködés 
  • Emelkedett koleszterin szint.

Indexkép: Julie Vaccalluzzo / Flickr.com

betöltés...
betöltés...
Prof. Dr. Balázs Csaba

Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja