Sokat töprengtem azon, hogy ezt a történetet megírjam-e. Végül úgy döntöttem, hogy megteszem, mert talán használhatok, hiszen „aki csak egy emberen segít, az már nem élt hiába”.  Az orvosok (néha a sajtó is) a ritka, esetleg  rendkívülinek tartott betegségekre, vizsgálatokra és kezelésekre figyel. Ebbe a szenzációéhes világunkba talán nem illik be ez a történet. 6 hónapja egy középkorú hölgy keresett meg és kétségbeesetten mondta, hogy már több hazai és külföldi intézetben vizsgálták az elmúlt 1 évben, de a csökkent pajzsmirigyműködésén nem tudtak segíteni. Kezelőorvosa is felhívott telefonon és beszámolt róla, hogy valószínűleg valamilyen rendkívül ritka, örökletes betegségről lehet szó, azért nem jártak sikerrel az eddigi próbálkozások. Hiába adták a legkorszerűbb készítményeket, de a „TSH” értéke mindig 50 IU/l felett maradt. Kezdetben tamáskodtam és a kollégának elmondtam, hogy a TSH csak egy érték, amelyre oda kell figyelni, de nem azt kell kezelni.
A történet szempontjából fontos egy kis kitérőt tennem és elmondani, hogy a pajzsmirigy hormonokat: trijódtironint (T3-t) és thiroxint (T4-t) termel. Ezek mennyiségét az agyalapi mirigy pajzsmirigyserkentő hormonján (TSH) keresztül szabályozza (fontos megjegyezni, hogy a TSH nem a pajzsmirigy által termelt hormon!). Ezek a hormonok felelnek a szervezet anyagcsere-bioenergia  folyamatainak megfelelő működéséért, a fehérje-szintézisért, szabályozzák a testhőmérsékletünket, oxigén fogyasztásunkat, a magzat idegrendszeri fejlődését, csökkentik a koleszterinszintet, elősegítik a szervezet növekedését, felelősek a központi idegrendszer, a szív, a gyomor-bélrendszer és a bőr megfelelő működéséért, és nagymértékben meghatározzák lelki (pszichés)állapotunkat is. Fontos tudni, hogy jóllehet a T3 és a T4, a TSH szintjét a vérből meg tudjuk határozni, azonban az egyes laboratóriumokban kapott értékek eltérést mutathatnak. További gond, hogy az un. normál („referencia értékeket”) nem a hazai körülményekhez viszonyították, pedig azok jelentős földrajzi és genetikai különbséget mutathatnak az egyes kontinenseken. A ma használt vizsgálati módszerek többsége a hormonok mennyiségét méri, azonban azok funkcióját, aktivitását sajnos nem. Erre jó és gyakorlati példa, hogy a TSH (tehát az agyalapi mirigy által termelt hormon) szintje a vérben a nap egyes periódusában változik (legmagasabb éjfél előtt) A TSH biológiai „erőssége” is egyénenként, évszakonként is különböző lehet, ráadásul egyes gyógyszerek (szteroidok), betegségek (pl. láz) is befolyásolják. A hormonok mérése tehát fontos, de mindig egyénenként, a beteg panaszainak függvényében kell értékelni.  
Visszatérve betegünk történtére, kiderült, hogy valóban olyan panaszai vannak, amelyek a csökkent pajzsmirigyműködés (hipotireózis) mellett szóltak: aluszékonyság, csökkent étvágy melletti  hízás, székrekedés, fázékonyság, hajhullás, menstruációs zavarok, végtagzsibbadás, magas vérnyomás, főleg az arcon vizenyő (ödéma). A magas koleszterin és zsírértékei miatt állandóan gyógyszerek szedésére szorult. A feladat nagynak ígérkezett, hiszen valóban vannak olyan ritka formái ennek a betegségnek, amikor a pajzsmirigy hormonjaival szemben alakul ki rezisztencia, hasonlóan ahhoz, ami a PCOS-ban és a cukorbetegség bizonyos formáiban ismert (utalok ezen a honlapon már általam korábban leírtakra). Ennek a molekuláris genetikai betegségnek a lényege az, hogy a termelt hormon (T4)  hiába képződik a pajzsmirigyben nagy mennyiségben és jut el ez az üzenet a szervezet különböző sejtjeibe, annak jelfogóiba (amelyeket receptoroknak nevezünk szakszóval), azok ezt nem észlelik („megsüketülnek”). Ilyen típusú örökletes betegség valóban ismert, ez az ún. T4 rezisztencia betegség, amely a szakirodalomban is rendkívüli érdeklődést váltott ki. (Autoimmunity in Patients with Resistance to Thyroid Hormone, J Clin Endocrinol Metab. 2010 May 5). Elérkezett a beteggel történő találkozás napja. A hölgy megjelenése, felpuffadt arca, mély hangja, száraz bőre, megritkult szemöldöke és haja azonnal a hipotireózis diagnózisát erősítette meg bennem. A rendkívül elkeseredett beteg azt kérte, hogy eddigi - valóban több kötetet kitevő - leleteit olvassam át, amit meg is tettem. A döntően laboratóriumi leletek valóban a felvetődött diagnózis mellett szóltak. Ekkor megkérdeztem: „vizsgálta-e valaki az Ön pajzsmirigyét?” A válasz rövid volt és némileg indulatos „persze többször is, ultrahanggal”. „És megtapintotta-e valaki a pajzsmirigyét” érdeklődtem tovább. „Nem, de hát minek” volt a kicsit ingerült válasz. Megértettem és megnyugtattam szegény beteget, hiszen azt várta (ahogyan ezt később nekem ki is fejtette), hogy azonnal sok komplikált (képalkotó, MR, PET/CT, esetleg molekuláris genetikai) vizsgálati sorozatnak kell elébe néznie, amely végre pontot tesz kálváriájának végére. E helyett én az mondtam, hogy kezdjünk mindent elölről, csináljunk egy „tabula rasa”- t. Kiderült, hogy családjában több, autoimmun eredetű pajzsmirigybeteg van, akik közül többet meg is operáltak és számára is kilátásba helyezték a műtétet. Elmondta hosszas beszélgetésünk során, hogy a vizsgálatok után különböző pajzsmirigy-hormonokat írtak fel neki, köztük a legkorszerűbbeket is, de nem használtak. Ekkor jött az a kérdésem, amelyre nem számított: „és hogyan tetszik szedni a gyógyszert?”. Elcsodálkozva nézett rám, majd azonnal rávágta, hogy „természetesen reggel és éhgyomorra”. Ekkor közbevágtam „és mivel?”. „Hogy-hogy mivel?” - volt a kicsit indulatos válasz. „A felkelés után fél óra múlva tejjel veszem be a gyógyszert” - mondta. Ez volt a kulcsmondat, amelynek alapján azonnal érthetővé vált számomra minden. A helyzet ugyanis az, hogy a tej (tejfehérje), továbbá sok más élelmiszer és gyógyszer eltérő módon megakadályozza a T4 felszívódását. A tej megköti a T4-et és ezért teljesen hiábavalóvá teszi a gyógyszer szedését.  Ettől kezdve a történetünk „happy end”-del végződött. Arra kértem, hogy a megbeszélt dózisokban éhgyomorra vegye be a gyógyszert, szigorúan vízzel. Néhány hét alatt a betegünk panaszai gyorsan megszűntek, a testsúlya 10 kg-t csökkent, aluszékonysága megszűnt, haja növekedésnek indult, hormonértékei rendbe jöttek, a koleszterin szintje normalizálódott. A legutóbbi vizit alkalmával már viccelődve azzal búcsúzott: „Tudja professzor úr én nem magával fekszem, de reggelente mindig önnel ébredek!”