Támaszt adni a léleknek
Abba belegondolni pedig, hogy egy baleset, vagy a szülő elvesztése milyen lelki törést eredményezhet, szinte lehetetlen.
„Ha körbenézünk az ismerősök családjában, már mindannyian láttunk problémás gyermeket, aki egyik napról a másikra megváltozik, és folyamatos rosszalkodással, vagy éppen visszavonulásával hívja föl magára a figyelmet. E mögött legtöbbször valamilyen akut esemény áll, például a szülők válása, új osztályba kerülés, esetleg baleseti trauma. A gyermek szokásostól eltérő, furcsa viselkedése egyfajta segélykiáltás. Ennél a pontnál a legtöbb esetben szakember segítségét kéri a szülő. A lelki sérült gyermek pszichológushoz vagy pszichiáterhez kerül, és megkezdődik a közös munka a gyermeket körülvevő közvetlen környezet (szülők, pedagógusok) bevonásával, ami a diagnózis felállítása után a terápiás beavatkozásokkal és a rehabilitációval folytatódik. Ugyanis a lélek gyógyítása nem megy egyik napról a másikra, hiszen a legtöbb pszichés tünet gondos utókezelést kíván” - mondta el Dr. Szolnoki Nikolett gyermekpszichiáter szakorvos.
Az életeseményhez kötött pszichés tüneteket produkáló helyzetek mellett a külső körülményektől kevésbé függő esetekben is - például kényszer betegség, idegrendszeri betegségek, hiperaktivitás-figyelemzavar, hangulati és szorongásos kórképek, pszichózissal együtt járó betegségek - nagy szükség van a rehabilitációs munkára.
Hatalmas felelősség annak megállapítása, hogy a gyermek milyen súlyos pszichés problémákkal küzd, és azt milyen kezeléssel és terápiával lehet gyógyítani. A rehabilitáció nem véletlenül csapatmunka. Az egyes esetekre felállított csapat tagjai a saját munkájuk során figyelembe veszik a team többi tagjának tapasztalatait, és segítik egymás munkáját a gyermek állapotjavítása érdekében. Leggyakrabban szakorvos, gyógytornász, szakápolók, szakasszisztensek, pedagógus, logopédus, pszichológus, ergoterapeauta (gyógyfoglalkoztató), fizioterapeuta, szociális munkás, gondozók, önkéntes segítők dolgoznak együtt, akiknek közös célja, hogy gyermekpszichiátriai utókezeléssel a gyermek vagy fiatal mihamarabb vissza tudjon kapcsolódni eddigi életébe, folytathassa útját a családban, tanulmányi előmenetelét az iskolában, lelki és társadalmi fejlődését saját közösségében.
Arról, hogy hány 18 év alatti gyermek szorul gyermekpszichiátriai utógondozásra, és hogy ebből hány gyermeknél lehet megoldani az ellátást és a terápiát nemhogy pontos, de még megközelítő adatokat sem lehet mondani.
„Miután a gyermekpszichiátriai rehabilitációs ágyaknak nincsen külön szakmai kódja - és jelenleg a csecsemő- és gyermekgyógyászati rehabilitáció részeként tartják nyilván - így azt sem tudjuk megmondani, hogy évente hány gyermeket látnak el a területen. Bár a gyermekpszichiátriai rehabilitáció legtöbbször nem kórházi ágyhoz kötött tevékenységet jelent mégis úgy állunk, hogy jóval több a beteg, mint az ellátásukhoz szükséges kapacitás, azaz hiányoznak a kidolgozott, célzott programok, az elegendő számú és minőségű szakember, valamint azok összehangolt munkája” - tette hozzá Dr. Szolnoki Nikolett.
Mégis, mit lehet tenni, hogy ez a kusza állapot megváltozzon? - vetődik fel a kérdés.
„A helyzet javítását az egységes, de nem egyetemes koncepció kidolgozásában látjuk. Ennek lényege, hogy a rehabilitációs ellátást az életkor és a kórkép figyelembevételével kell meghatározni, hiszen minden gyermek lelki problémája más és más, így számukra a legalkalmasabb terápiás formát és helyet kell megtalálni. Az utógondozást később majd minden esetben a külső erőforrásokra (a családtagokra, háziorvosra, szociális és oktatási intézményekre, stb.) támaszkodva és együttműködve kell megvalósítani” - osztotta meg tapasztalatait hozzá Dr. Szolnoki Nikolett.
Az információs anyag összeállítása a Vadaskert Alapítvány szakértői segítségével, és a K&H gyógyvarázs program együttműködésével készült.
.jpg){kind=small}
betöltés...