SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kutya tanítása

Kókai Kata [cikkei] - 2006-07-12
Ha kiskutyát vásárolunk, fontos, hogy elkezdjük oktatását. Ezzel nem csak kedvesebbé okosabbá tehetjük őt, de a későbbi kényelmetlenségeket is megspórolhatjuk.

Rengetegen panaszkodnak kutyájukra. Neveletlen, állandóan az ágyra ugrik, megrágja a papucsot, vagy éppen ellopja a vendégek táskáját. Pedig alapvetően egyetlen kutya sem neveletlen, csupán alkalmazkodik környezetéhez, s ha gazdája nem tanítja meg az alapszabályokat, akkor felnőtt korában is a saját feje után megy.

Összeugrál a kutyám

Nem egyszer látunk kedves kiskutyákat, akik állandóan gazdájukra ugranak. Ez kisebb korban nem okoz gondot, de ha egy felnőtt, 60-70 kilós kutya ugrik gazdájára -vagy éppen a szépen felöltözött vendégre-, az már nem olyan kellemes. Éppen ezért már kisebb korban meg kell tanítanunk kedvencünknek, hogy csak akkor ugráljanak, amikor az nem zavar senkit.

Néhány egyszerű lépés:

  • Amikor a kiskutya nekünk ugrik, ne simogassuk meg. Lehet, hogy nem értik meg elsőre a célzást, de ha huzamosabb időn át alkalmazzuk ezt a módszert, akkor előbb-utóbb elhagyja a rossz szokást.
  • Amikor ugrálni kezd, szóljunk rá, hogy üljön le. Ha már kezdi megtanulni, mit kell tennie, ajándékozzuk meg jutalomfalattal.


Játék és fejlődés

A kutyák számára nagyon fontos a játék. Nem csak szórakozás, de egyben a gazdival való kapcsolat erősítésére is alkalmas, ráadásul a kiskutyákkal való játék személyiségük alakulására is hatással van. Fontos, hogy szelektáljuk a játékokat. Az agresszív játékok később a kutya harciasságát eredményezhetik.

Ha gyermekünk játszik a kutyával, mindig figyeljük oda. Erre két nagyon fontos okunk van. Egyrészt a gyermekek nagy része nem ismeri a határokat. Ha véletlenül bántja a kutyát (rálép a lábára, megdobja a labdával), az állat hevesen reagálhat. Másrészt pedig a gyerekek nem tudják felmérni, hogy játékaikkal milyen irányba terelik a kutya fejlődését.

Amíg házi kedvencünk csak két-három hónapos, akár viccesnek is tűnhet, ha játék közben harapdál. Ha azonban erről nem szoktatjuk le, nagyobb korában akár sérüléseket is okozhat. Igyekezni kell olyan játékokat választani, melyek az összhangot, a barátságot segítik elő. Fussunk versenyt kutyánkkal, vagy tanítsuk meg neki, hogyan hozza vissza a labdát. Vigyük el úszni egy tóhoz, vagy vásároljunk neki műanyag játékokat.

Kutya a lakásban és a vendégek

Később az is fontos szerepet kap majd, hogyan reagál a kutya a vendégekre. Az még nem gond, ha megugat egy idegent, de az már problematikusabb, ha azonnal ráugrik (természetesen szeretetből) vagy éppen agresszívan reagál. Jó, ha már kiskorában megtanítjuk arra, mi a teendő, ha vendég érkezik.

A legfontosabb, hogy megtanítsuk számára az "ülj" utasítást. Ha ezt betartja, nem lesz gond a vendégekkel sem. A jól nevelt, szófogadó kutya gazdája társaságában mindenkivel szelíd és barátságos, ugyanakkor távollétében jó házőrző. Fontos, hogy mindig megjutalmazzuk kutyánkat, ha hallgat ránk. Egy dicséret is elég, de jutalomfalattal is megajándékozhatjuk.

Kép: www.flickr.com

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei

A hideg, a száraz levegő és a kevesebb napfény a téli hónapokban súlyosbíthatja az olyan krónikus bőrbetegségek tüneteit, mint a pikkelysömör, a rozacea, vagy a szárazságekcéma, az úgynevezett atópiás dermatitisz. Ez azonban megfelelő bőrápolási rutinnal, időben megkezdett kezelésekkel enyhíthető, és az érintettek jóval enyhébb panaszokkal vészelhetik át a telet - mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja