SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Utcai cicainvázió

Családinet [cikkei] - 2006-07-31
Magyarországon az Orpheus Állatvédő Egyesület becslése szerint hárommillió macska él.

A tavaszi párzási időszak után nyáron nagy fejtörést jelentenek a magánházak, és a panelépületek körül nyávogó kiscicák, akiknek szinte lehetetlen gazdát találni. A kóbor macskák pedig „csak” tovább szaporodnak…

 

Alapvetően a ház körüli macska jó célt szolgálna, hiszen a pincék, csűrök rágcsáló állatainak számát szinten tartanák. Az elszaporodott macskák miatt az állatokat etető állatbarátok tehetők felelőssé. A jól tartott macska ugyanis ivarképesebb, és ezért igazi természetes szelekcióról sem beszélhetünk. Van, hogy teli gyomorral a ház körüli macskák már a rágcsálókat meg sem fogják.

 

A macskák féléves koruk után már ivarérettek, így egy cicamamának 3 év alatt akár 200 utódja is születhet. Ezért az Orpheus Állatvédő Egyesület fontosnak tartja, hogy ki-ki a háza körül élő macskák ivartalanításáról az állatok védelme, a közegészségügyi normák miatt maga gondoskodjon.

 

Az állatok ivartalanítása az állatorvosok körében ma már rutin beavatkozás, altatásban végzik, így az állat nem érez fájdalmat. Vannak fogamzásgátlást segítő szerek, melyek szaporodást gátló céllal időszakosan adhatóak a ház körüli állatoknak. Ez is megoldást jelenthet a túlszaporodás megelőzésére. Érdeklődés esetén keresse fel a lakhelyéhez legközelebbi állatorvost, hogy a konkrét cselekvési tervet meg tudják beszélni.

 

Vannak drasztikus esetek, amikor a sok házkörüli macskát az állatellenes lakótársak nem nézik jó szemmel. Van, hogy ezek a lakosok mérgezett ételt szórnak le a kertbe, vagy puskával lelövik a kóbor egyedeket. Ez a cselekmény a 2004. X. törvény értelmében állatkínzás, és a rendőrségi eljárás után két évig terjedő börtönt kaphat az elkövető. Az utcamacskák számát humánusan is csökkenteni lehet, például azzal, hogy az állatok táplálásával az állatokat etetők felhagynak, így a macska élelemszerzés miatt továbbáll. Az is megoldás lehet, ha az utcai macskatartás helyett a cicákat a lakásban vagy a házban tartják az állatkedvelők.

 

Legyen Ön is Állatvédő!

 

Orpheus Egyesület

www.zug.hu – Állatbarát Web Kuckó

www.gyepmester.hu – Állatvédelmi Adatbank

Adó1%: 18464654-1-06

 

 

 

 

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja