SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A gyerekei elhanyagolták, ezért az állataira hagyta hatalmas vagyonát egy nő

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-01-26
Az idős kínai nő vagyona nem csekély, nagyjából húszmillió jüan, ami átszámítva körülbelül egymilliárd forint. 
A gyerekei elhanyagolták, ezért az állataira hagyta hatalmas vagyonát egy nő

Kiderült, hogy a kínai törvények szerint állatok nem örökölhetnek

Egy idős nő Kínában úgy határozott, hogy nem a gyerekeire, hanem a kutyáira és macskáira hagyja a vagyonát, ami nem csekély, ugyanis nagyjából húszmillió jüan, ami átszámítva körülbelül egymilliárd forint. Erről az Independent című brit lap számolt be a helyi sajtóban megjelent cikkek nyomán. 

A döntését azzal indokolta, hogy a gyerekei rendkívül elhanyagolták őt, és számára csak a házi kedvencei jelentik a társaságot. 

A sanghaji asszony egy helyi állatklinikára szerette volna bízni a végrendelet végrehajtását, ám akadályokba ütközött, ugyanis kiderült, hogy a kínai törvények szerint állatok nem örökölhetnek. 

Az idős nő, Liu ezen nagyon felháborodott, ám egy pekingi hivatalnok megnyugtatta és elmagyarázta neki, hogy bár a végrendelete így érvénytelen, mégis van lehetősége arra, hogy az állatai a halála után is jól járjanak. Ehhez csak annyit kell tennie, hogy például az állatklinikára hagyja az örökségét és megbíz valakit, hogy ellenőrizze, hogy bánnak a házi kedvenceivel. 

Indexkép: ArtActiveArt képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Meddig lehet várni a szürkehályog műtéttel?

Meddig lehet várni a szürkehályog műtéttel?

Az életkorral összefüggő látásproblémák közül a szürkehályog a leggyakoribbak közé tartozik, hiszen a legtöbbünknél nagy valószínűséggel kialakul az életünk során. Bár sokaknál évekbe telhet, amíg a szürkehályog jelentősen befolyásolja a látást, olyan eset is akad, mikor néhány hónap alatt jelentős látásromlást él meg a beteg. A kezelési kockázatok minimalizálása érdekében döntő fontosságú lehet, meddig várunk a műtéttel a tünetek észlelését követően.
A szerkesztő ajánlja