SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tengerimalacokat tartanak a gyerekek megnyugtatására egy iskolában

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-11-06
Egy angol középiskola két új munkatársat fogadott, hogy segítsenek a gyerekeknek a stresszkezelésben. De nem tanárokat vettek fel - hanem tengerimalacokat.

Rita és Delilah, a két tengerimalac azért érkezett a tanév elején a 11-18 év közötti gyerekeket fogadó Warlington Középiskolába, hogy segítsenek azoknak a diákoknak, akiket a szorongásos zavaraik hátráltatnak a tanulásban – írja a Metro. A 12 hetes állatkák hamar az iskola sztárjaivá váltak.

Az ötlet akkor fogalmazódott meg néhány dolgozóban, amikor az egyik pedagógiai asszisztens, Helen Kurt egy nap bevitte magával a kutyáját az iskolába. A gyerekek reakciója meglepően pozitív volt, ezért a nő úgy gondolta, talán a tengerimalacoknak is hasonlóképpen örülnének.

Bár a kollegák között hamar támogatókra talált, az iskola vezetése először nem lelkesedett az ötletért. Az igazgató, Paul Kinder szerint kétszer is át kellett gondolni, szüksége van-e az intézménynek háziállatokra, de később belátta, hogy a gyerekek egyre növekvő stressz-szintje valóban jól kezelhető ilyen módon.

A gyerekek annyira megszerették a tengerimalacokat, hogy az iskola kénytelen volt korlátozni a velük való kapcsolattartást, hogy túl ne terheljék őket. Azóta már elmúlt az újdonság varázsa, kevesebben állnak sorba az állatkákért, ám a terápiás hatásuk továbbra sem lebecsülendő: a tanulók boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, és a koncentrálással is kevésbé vannak gondjaik.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Pezibear / pixabay

 

LEGOLVASOTTABB

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

4 éves hős kisfiú mentette meg az anyukája életét - ügyesen hívta a mentőket

A kisfiú nem tudta felébreszteni az anyukáját. Azonnal észrevette hogy nagy a baj és ügyesen tárcsázta a mentőket.

Majd megérted, ha lesz gyereked - így hullanak szét a baráti társaságok

Mi történik a barátságokkal, amikor az egyik nő életét a babavárás vagy a gyereknevelés tölti ki, a másik pedig teljesen máshol tart az életben? Egy őszinte Reddit-történet megmutatja, hogyan mélyülhet el a szakadék babás barátnők és gyermektelen nők között.

Lengyelországból indult a TikTok új őrülete, ami megalázza a lányokat - Mi rejlik a "Szon Patrol" hátterében?

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői figyelemmel kísérnek. Ezúttal a Lengyelországból indult, és a fiatalok körében gyorsan elterjedt "Szon Patrol" TikTok-trendet tanulmányozták. Ennek lényege, hogy kamasz fiúk önjelölt "erkölcsrendészekként", szerintük kihívóan öltözködő lányokról készítenek felvételeket nyilvános helyeken. A tartalmakat a szereplők engedélye nélkül közzéteszik, és a videók alatti kommentekben a testüket és az öltözködésüket becsmérelve megszégyenítik őket. Eddig több mint 12 ezer efféle videó jelent már meg különböző online felületeken. Az NMHH szakértői szerint fontos, hogy a szülők és a pedagógusok rendszeresen beszélgessenek a gyerekekkel az online bántalmazásról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja