SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A szúnyogok által terjesztett szívférgesség elleni védekezésre figyelmeztet az állatorvos

Családinet [cikkei] - 2014-06-16
Komoly megbetegedést, egyes esetekben a kutya elhullását is okozhatja a szúnyogok által terjesztett szívférgesség, ezért is fontos a vérszívók elleni védekezés a házi kedvencek esetében is.

Inkább előzzük meg a betegség kialakulását

A betegséget okozó fonálféreg, miután bekerül a kutyába, a szív felé haladva a szív környéki erekben telepszik meg, és keringési elégtelenséget, légzési nehézségeket okoz - mondta el Farkas Róbert, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar parazitológia tanszékének vezetője az MTI-nek. Kezelési mód létezik a betegségre, azonban ez elég költséges, így érdemes már a szúnyogcsípés ellen védekezni, valamint időközönként vérvizsgálatot végeztetni az állatnál - tette hozzá.  

Farkas Róbert elmondta

Az állatorvosok többsége is az utóbbi években szembesült azzal, hogy a szívférgességgel számolni kell Magyarországon, és a rendelőkben a szűrővizsgálatok alkalmával egyre gyakoribb a pozitív egyedek megjelenésének aránya.   

A szívférgesség országos előfordulásával kell ma már számolni - jegyezte meg az egyetemi tanár.  

Ha a kutyába már bekerült a féreg, annak kifejlődését megakadályozó kezelések is léteznek, amelyek a lárvákat pusztítják el - ismertette Farkas Róbert.

Az emberi szervezetbe is bekerülhet a lárva  

Az állatorvos megjegyezte, a szívféreg lárvája a fertőzött szúnyog csípésével az emberbe is átkerülhet, azonban a féreg felnőtt alakja nem fejlődik ki az emberi szervezetben, de a lárva a csípési helytől az ember tüdejébe is eljuthat.

Más állatokat is védeni kell a szúnyogoktól   

A szúnyogok ellen májustól szeptemberig kell a kutyákat védeni. A vadászgörények és a macskák esetében is hasonló a helyzet, azzal a kivétellel, hogy a macskák szúnyogok elleni védelme egyelőre nem megoldott.

Forrás: MTI
Fotó: Kaz/pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja