SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A magyar online gyermektartalmak ünnepe és a SID

Családinet [cikkei] - 2011-02-08
A Safer Internet Day-t (SID), vagyis a Biztonságos Internet Napot világszerte mindenhol február elején, ugyanazon a napon rendezik meg - ma már több mint 60 országban - köztük Magyarországon is. Itthon először 2004. február 6-án szervezték meg ezt az eseményt, ebben az évben nálunk éppen a mai napra esett.

A Safer Internet Day célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus program akciótervének keretein belül világszerte ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra. A szervezők emellett fontosnak tartják azt is, hogy tájékoztassák a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat a problémákról, és azok lehetséges kezeléséről. A SID idei szlogenje ("Az életed több, mint játék") arra ösztönöz, hogy vegyük közelebbről szemügyre a virtuális életünket, és vizsgáljuk meg, hogy valódi énünk hogyan éli meg virtuális élményeinket. Érdemes néhány adattal alátámasztani az akció fontosságát:

  • A játékosok átlagosan heti 8 órát töltenek online játékkal
  • A fiatalok naponta 2-3 órával kevesebbet alszanak, mit 10 éve
  • 2010 januárjában 18 millióan regisztráltak a Second Life oldalon
  • Az aktív Facebook felhasználók száma több, mint 500 millió
  • A felhasználók havonta 700 milliárd percet töltenek a Facebook-on
  • 13 millióan játszanak a világ legnagyobb online szerepjátékával a World of Warcraft-tal
  • A sokszereplős online szerepjátékok (MMORPG) világviszonylatban 1.5 milliárd USD bevételt generáltak 2008-ban, és az előrejelzések szerint 2012-re ez a szám eléri a 2,5 milliárd USD-t
  • Gyakran 250 000 játékos van online szimultán a World of Warcraft weboldalon
  • Az eladott virtuális áruk értéke 2009-ben kb. 18 milliárd USD volt

A „Safer Internet Program” (Biztonságosabb Internet Program) az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban az internet és az új online technológiák használatának biztonságosabbá tételét szolgálja, különösen a gyermekek számára, illetve a jogellenes, valamint káros tartalom elleni küzdelem hatékonyságát is biztosítja. A magyarországi konzorcium a gyermekek, szülők, tanárok és a döntéshozók felvilágosítását tűzte ki célul. Kiemelkedő eseménye volt a napnak, hogy sor került a Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj 2011, a Gyermekbarát Média 2011 Különdíj és a Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Közönségdíj 2011 kiosztására is.

A zsűri döntése alapján a Magyar Kiváló Online Gyermektartalom 2011 Díjban az alábbi honlapok részesültek:

egyszervolt.hu
a teljes körű gyermekbarát tartalmak megjelenítéséért a zsűri az Európai Kiváló Online Gyermektartalom Díj 2011 versenyen való részvételre javasolta
Díja: Wacom Intuos4 Medium professzionális digitalizáló tábla

www.energiasuli.hu
a tudatos fogyasztói magatartásra való nevelésért,
a http://erdojarojatek.cvn.hu pedig a környezettudatos magatartásra való nevelésért kapott díjat

Az alábbi honlapokat a zsűri különdíjban részesítette:
www.minimax.hu
a minőségi gyermek animációs tartalom különdíjat kapta
www.okosito.hu
a nyelvi kultúra fejlesztéséért kapott különdíjat

A "Gyermekbarát Média 2011" különdíjat és a hozzá tartozó gravírozott arany tollat a zsűri döntése alapján Polgár Géza, az RTL Klub Fókusz című műsorának riportere kapta.
Továbbá ezen a napon osztották ki a "Magyar Kiváló Online Gyermektartalom 2011 Közönségdíjat" is, melyre a Facebook-on lehetett szavazni 2011. február 7-ig.
A beérkezett szavazatok alapján a "Magyar Kiváló Online Gyermektartalom 2011 Közönségdíjat" a www.egyszervolt.hu weboldal nyerte.
A Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj versenyt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatta.



Forrás:www.saferinternet.hu
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja