SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Olvasók(k) I. (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

László Dávid [cikkei] - 2011-04-04
Az olvasás szerepe napjainkra teljesen megváltozott. Világszerte kevesebbet, rosszabbul és rosszabbat olvasunk. Vajon mi az oka ennek a jelenségnek, és milyen következményekkel járhat? Mit tehetünk azért, hogy útját álljuk a hanyatló folyamatoknak? Hogyan válhat az ember igényes, tudatos olvasóvá?

Öt részes cikksorozatunk központi témája az olvasás, illetve gyermekkorban kialakuló szövegértés problémája lesz. Megpróbáljuk feltárni napjaink olvasási szokásait, az ezekből adódó nehézségeket és kérdéseket, amelyekkel szembe kell néznünk szülőként, tanárként. Arra keressük a választ, hogy miért kell, hogyan tudjuk megszerettetni az olvasást már egészen fiatalon?

A legfontosabb annak az alapvetőnek tűnő feltevésnek a tisztázása, hogy az olvasás valóban hasznos, érdekes, jó tevékenység-e? Bizonyára mindenki könnyedén, sőt, meggyőződéssel bólintana erre, azonban korunk olvasási szokásai nem igazolják az általános meggyőződést. A legtöbb szülő a pedagógusok feladatának tekinti az igényes olvasóvá nevelést, akik szintén tovább, a magyar szakos tanár órájára utalják azt, aki pedig vért izzad a tananyag átadásán.


Az irodalom kultúraközvetítő, hagyományörző szerepe vitathatatlan, így ismerete a műveltség és tájékozottság, hovatovább esztétikai ítélőképesség egyik kritériuma. Bár a jó pap holtig tanul, mégsem száműzhetjük az egész kérdéskört a kultúra fellegvárába, egyetlen célként ezt a feladatot ragadva meg. Az általános tapasztalat szerint az iskolai irodalomoktatás szerepe jórészt korlátózódik a gyakorlati célokra, tehát a kötelező anyagra, az érettségire való felkészítésre.

A jelenlegi magyarországi oktatás kompetencia központú, ami azt jelenti, hogy nem konkrét ismereteket határoz meg a tanítás céljaként, hanem fejlesztendő képességeket. Az egyik ilyen kiemelt terület a szövegértési kompetencia, amely nyilvánvalóan kiemelt fontosságú. A helyes szövegértés nem csupán az irodalmi műalkotások megértését jelenti, hanem bármilyen szöveg, így a történelem, biológia, vagy bármilyen másik tantárgy szövegeinek értelmezését is. Fejlesztése mégis csupán az irodalom illetve nyelvtan órákon (utóbbin ritkábban) valósul meg, illetve a középiskola kezdetére teljesen abbamarad. Kiszakadva az iskola padjaiból, gondoljuk meg milyen nehézségeket okozhat egy jogi szöveg elolvasása, vagy az adóbevallás elkészítése! A probléma, mint látjuk, mélyen gyökerezik.

Tehát az olvasás nyilvánvaló kulturális szerepén túl egy sokkal praktikusabb céllal is bír, tudniillik a jó szövegértés kialakításával. Ez olyan láncreakciót indít el, amely aztán a szövegalkotásra (fogalmazás), tanulásra (szakszövegek értelmezése), kommunikációra (helyes beszéd, szókincs), esztétikai érzékenységre (kritikai meglátások, mitől értékes egy mű), etikai belátásokra (minták és eszmék) és egy sor másik kompetenciára jótékony hatással van.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja