EGY KÉTÉVES MEG MÉG KÉT ÉDES

Wole, a második, illetve a harmadik fiam – mivel az első kettő ikerpárként, holtversenyben előzi meg, így aztán ő a második szülés harmadik terméke –, nehezen beskatulyázható. Külseje alapján – drótszőrű terriert imitáló haj, Andersen-mesebeli malomkerék-kutyaszemek, porcelánbabás pöttyajkak – mindenkinek utoljára jut eszébe, hogy afrikai apja van, nézték már cigánynak, arabnak, indiainak, maximum negyedvérnek szokták elkönyvelni.

Így aztán, mivel valódi kapucsínó-külsejű ikerbátyjaira cseppet sem hasonlít, közös családi sétáink alkalmával meglehetősen értetlenkedő tekintetekben részesítenek minket a szembejövő járókelők – sehogy sem tudják összeadni, hogy ha a nagyobb gyerekeknek fekete az apjuk, a fiatalabbnak meg látszólag biztos nem, akkor ez az erkölcstelen nőszemély mért éppen a fekete fickóval sétál?!

Arab utcaemberei viszont épphogy tiszteletre méltó arab nejnek gondolnak abban az esetben, ha Wolét egyedül viszem valahová, és kivétel nélkül jóindulatukról biztosítanak – tehát, ha valakinek perzsaszőnyeg, füstölő vagy vízipipa kell diszkontáron, név, cím a szerkesztőségben!

Wole egyébként valóban nehezen beskatulyázható, mivel – többnyelvűsége „mellékhatásaként” – beszélni még nem tud, énekelni azonban már igen, úgy négy-hat dalt anyanyelvén, apanyelvén meg angolul is! Annak a pár szónak és egyszerű mondatkának a logikáját, amelyeket már képes és hajlandó kiejteni, leginkább, bizonyára ő érti, például azt is, hogy miért hívja saját magát „Kopoká”-nak. Mindenesetre elég frappánsan hangzik, mint ahogy első nyelvtanilag tökéletes magyar mondata is: „Ó de aranyos!” – mindezt szintén tökéletes raccsolással és leginkább magamagát értve alatta (gondolom, az utca emberétől eltanulván).          

Láttál már kisgyereket, aki nem szeret játszani?! Nos, Wole épp ilyen, legnagyobb megrökönyödésünkre ő nem játszik. Dolgozik. Legtöbbször nekem szeret segíteni a házimunkában, imád például mosogatni. Különösen azokat a pillanatokat kedveli, amikor eme tevékenységemet például a becsöngető postás megzavarja – mire visszaérek, ő már be is helyezte mindkét papucsát és az én kispárnámat a mosogatóvízbe.

A frissen locsolt szobanövények nedves földjét is roppant ügyesen bírja egyenletesen szétteríteni a padlószőnyegen és a kanapén, és a számítógépem floppy-tartójába is precízen tud már mazsolát, banánszeletet, sőt színes ceruzákat is beilleszteni. Minden munka között a legkedvencebb azonban mi más lehetne, mint a hatpolcos cipőszekrény tartalmának teljes kirámolása és félpáronkénti ágyneműbe való helyezése?!

Ettől és ennek következményétől (sikítófrász az anya részéről) már csak az szórakoztatja, bocsánat, foglalkoztatja jobban őkelmét, ha ikerbátyjai fakockákból vagy duplóból nagy műgonddal felépített csodapalotáit egy jól irányzott tenyeres csapással a puszta földdel teheti egyenlővé.

Sajnos ilyenkor gyakran hősünket is lecsapják az ikrek, mivel – szintén elég fiatalkák lévén – eleddig sem bírták megtanulni, hogyan tolerálják alkotó munkájuk teljes lerombolását egy gyendéd „nem szabad” kíséretében, elnéző mosollyal az arcukon. Ennek eredményeként viszont Wole nagyon jól megtanult....szaladni.

Ha épp nem előlük szalad, akkor utánuk, fel-alá a lakásban, hangos „Wait! Bemi! Kopoka!” – kiáltozások közepette, ami egyszerűen fordítva annyit jelenthet, hogy „Várjátok már meg imádott öcséteket is, Femi és Remi!” A két kutyaütő persze nem vár – ők kizárólag spontán hajlandók a kicsit imádni, felkérésre semmiképp. Ennélfogva Wole néha kissé magányosnak tűnik, mikor kifáradva ölembe rogy, és azon kezd tűnődni, mit lehetne megenni, vagy dolgozni.

Ez a helyzet Wole jelen felmenőjében is tűnődő gondolatokat ébresztett, arra vonatkozólag, hogy párosan szép az élet, milyen jó lenne Wolének is egy kistestvérke, akit majd ő csaphatna le, meg imádhatna is, persze csak spontán. Mikor eme gondolatok azonban verbálisan is manifesztálódtak a családfőnek címezve, ő eléggé félre nem érthető (és el nem ítélhető) pillantásokat lövellt a közszemlére kiállított, családi kasszaként is értelmezhető perselymalac irányába...

Ígyhát, egyenlőre marad az ikrek és szülei spontán imádata, őrült rohangászások, nagy csavargások, otthoni nagy dögönyözések és végül, de nem utolsó sorban nagy lakomák által megnyilvánulna, melyek közül ez utóbbi folyományaként tisztelettel jelentem, Wole gyermek egyáltalán nincs „átszakadva”, s a maga előtt tolt sárgadinnye méretű pocak és egyéb gömbölyű tartozékok által bennfentes körökben, hivatalosan is elnyerte a Kicsi Kerek Kapucsínó titulust.