SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Magánóvoda: divat vagy szükséglet?

Verzár Éva [cikkei] - 2009-02-23
Az államilag fenntartott intézmények férőhelyei korlátozottak, így sok szülő kénytelen magánóvodába járatni csemetéjét. Míg mások csak a divat kedvéért választják ezt az utat, hiszen a gyerekek itt nyelv-, és balettórákon vehetnek részt, de lovagolni is megtanulhatnak. Igaz, van, ahol ez havi 74 ezer forintba kerül - a különórák és az étkezés nélkül.

Az itthon működő magánóvodákban a szülők által kifizetett tandíjba hagyományostól eltérő oktatás, nyelvtanfolyamokon és balett órákon való részvétel tartozik bele. Ezeknek az intézményeknek a szerepe tehát már korántsem egyenlő puszta felügyelettel, hiszen a különböző kognitív irányú képességfejlesztésektől kezdve a sporttevékenységekig minden elérhető már az óvodákban.

Az már más kérdés, hogy szükség van-e három éves korban ennyi különórára, két-három nyelvórára, hogy meg kell-e tanulniuk már az iskola előtt írni-olvasni.

A magánóvodákba azonban a gyerekek akár már másfél évesen is járhatnak. Ugyanakkor a legtöbb helyen felügyeletet csak öt-fél hatig vállalnak, ami nem segíti a dolgozó szülőket.

Természetesen ez is csupán pénz kérdése, hiszen találni olyan intézményt is, ahol felkészülve a folyton dolgozó szülőkre, gyermek-felügyeleti díj ellenében tovább is vigyáznak a csemetékre, általában alacsonyabb óradíjért, mint amennyit egy bébiszitter elkér.

Az is a magánóvodák mellett szól, hogy az évközbeni csatlakozás alapvetően nem jelent akadályt, - szemben az állami intézményekkel - csak győzzön időben feliratkozni az ember a várólistákra.



A kispesti óvodában fél nyolctól fél hatig vállalják a gyerekek felügyeletét heti öt napon, havi ötven ezer forintért, amibe a napi négyszeri étkezés, és a különórák is beleértendők. Utóbbi heti két angol foglalkozást, egy úszásoktatást, zene- és néptánc oktatást is magában foglal.

A speciális montessori pedagógiát alkalmazó 11. kerületi óvoda már jóval borsosabb árért cserébe vállaja a felügyeletet 7-17 óra között. Az óvoda térítési díja egyébként havonta 74 ezer forint, ami azonban nem tartalmazza sem az étkezést, sem a különórák (úszás, zenei foglalkozások, színház- és múzeumlátogatások) díját. Ezen felül még kéthavi díjat foglalóként is ki kell fizetni, amit akkor kap csak vissza a szülő, ha két hónappal előre tájékoztatja az ovit a gyerek kivételéről.

A feltételek könnyítésével, illetve az állami támogatások növelésével segíteni lehet a családi napköziken, ami az óvodai kérdést is megoldaná, hiszen ezen intézmények húszhetestől tizennégy éves korig fogadhatnak gyermekeket.


Forrás: HR Portal

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja