Egész életünk egy folytonos tanulás, de vajon ki tanít meg bennünket szülőnek lenni. Ki vértez fel bennünket mindazon tudással, ami elméleti és gyakorlati fogódzóként segíti mindennapjainkat.

Ez minden szülő számára 20-25 évig tartó feladatot jelent, melyet szeretnének jól megoldani.
Minden életkor, a csecsemőkortól a felnőtté válásig, addig nem ismert problémák megoldása elé állítja a szülőket.
Az újszülött világra jöttével minden szülő tele van tervekkel, elképzelésekkel gyermekével szemben. Jobbá, sikeresebbé szeretné nevelni önmagánál, néha belecsempészve soha meg nem valósult saját álmait, aztán néhány év elteltével sokszor csalódott, mert a gyermek magatartása, szokásai, képességei nem felelnek meg azoknak az igényeknek, amelyeket kezdettől fogva vele szemben táplált.
A szülő-gyermek kapcsolat nem anya-apa és egy formálni való anyag kapcsolata, hanem olyan kölcsönösség, amely tudatos, felkészült nevelési magatartással törekszik a gyermek állandó megismerésére. Tisztában van azzal, hogy a gyermek nem egyszerűen kevesebbet tud, mint a felnőtt, hanem másképpen, sajátosan gyermeki módon látja, érzi, gondolja, éli meg a világot, és benne önmagát. S tisztában van azzal is, hogy egy új, egyszeri és megismételhetetlen személyiség fejlődésének és kibontakozásának felelős részese, együttműködő társa.
Bármennyire is szép feladat ez, néha bizony nagyon nehéz. Megtorpanunk, elakadunk, egy kicsit fel is adjuk, legyintünk, és azt mondjuk, az apja is ilyen. Az ismeretek hiányában védekezünk, elhárítjuk a felelősséget, s közben érezzük, hogy az adott problémát mégiscsak nekünk kell megoldani, de hol van hozzá a kulcs?

betöltés...