SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kerekítő- ölbeli játékok kisgyermekes családoknak

J. Kovács Judit [cikkei] - 2009-05-18
Az ölbeli játékok népszerűsítésével Márai Sándor sorait tartjuk szem előtt, és csempésszük be a kisgyermekes családok életébe, miszerint: "A művészet élmény, mely felveri az életörömöt."


Az ölbeli játékok újonnan indított honlapján felkerült egy nagy csokor népi eredetű, de ma is közkedvelt ölbeli játék válogatás, köztük számos lovagoltatóval, höcögtetővel, tenyeresdivel, hintáztatóval, döntögetővel, ringatóval, paskolóval, cirógatóval.
Elolvashatjátok a hozzá tartozó játékleírást, mely a kapcsolódó mozdulatkincsre vonatkozik, és többhöz hanganyag is készült útmutatásul.

Fontos, hogy meghallgatás, megtanulás után (itt természetesen a gyermekkel játszó felnőttre gondolok) öletekbe vegyétek a kicsiket és magatok kedvére formálva játsszátok el, támasszátok fel a szövegeket.
Ne felejtsétek, hogy sokszor egymás után érdemes eljátszani a rigmusokat, hogy igazi játékélménnyé váljanak a sorok, melyek hosszú időn át csiszolódtak, letisztultak és önfeledt perceket szereznek majd nektek is.
Próbáljátok ki bátran, milyen játszani a hangotokkal, hangszínekkel, a tekintetetekkel, a tempó váltásokkal. A hanganyag csak iránytűként szolgál.
Hogy miért jó, ha a mindennapokban sokat énekeltek, mondókáztok, játszotok gyermekeitekkel az első életévekben, akár már pár hónapos kortól? Erről is sokat olvashattok az ölbeli játékok honlapján a Kerekítő kezdeményezés jóvoltából.

Ezek a kicsiny, pár soros mozgással kísért mondókák, énekek, melyeket a jövőben folyamatosan töltünk az oldalra észrevétlen hatnak az érzelmi intelligencia alakulására, segítik a biztos és harmonikus korai anya-gyermek kapcsolat kialakulását és az értelmi fejlődés különböző területeire is kihatással vannak. A művészeti-, zenei- és érzelmi nevelés alapkövei.

Jó játékot, önfeledt perceket kívánok kicsiknek és nagyoknak!

Aki élőben szeretné elsajátítani ezeket a játékokat, szeptembertől megteheti hiszen országszerte indítunk Kerekítő ölbeli játék klubokat művelődési Házakban.


Kapcsolódó módszertani tanfolyam leendő foglalkozásvezetőknek és érdeklődőknek a Kreativitás és Innováció Európai Év 2009 jegyében:

Kerekítő ölbeli játék és mondóka klub módszertani tanfolyamra várunk érdeklődőket, óvónőket, gondozónőket, játszóház vezetőket, védőnőket, pedagógus kollégákat, valamint már működő baba-mama foglalkozásvezetőket, művelődési házak baba-mama klubjainak vezetőit (akik a jövőben havonta egyszer Kerekítő klubot is vezetnének saját munkájuk mellett) és mindenkit, aki csupán csak érdeklődik a téma iránt. Művelődési házak, és játszóházak felvehetik a kapcsolatot leendő foglalkozásvezetőinkkel is, ha havi rendszerességgel ölbeli játékklubbal és kapcsolódó irányított és szabad beszélgetéssel szeretnék színesíteni a kisgyermekes családoknak nyújtott programjaikat.

Sándor Ildikó néprajzkutató előadása 14-órai kezdettel nyitott nem tanfolyami résztvevők, szülők számára is 500 Ft-os belépővel.

Téma: A tücsökringató kötet születése. Hogyan játszották az ölbeli játékokat a falvakban?
Időpont: 2009. június 6-án, 9-től -19 óráig tíz óra, négy vendégelőadással
Hely: Budavári Művelődési Házban,
Részletek és jelentkezés: ölbeli játékok honlapja szülőknek és pedagógusoknak: www.kerekito.hu.

J. Kovács Judit, Kerekítő programvezető, www.kerekito.hu

J. Kovács Judit

J. Kovács Judit
Babamasszázsoktató, mondókaszakértő

a Kerekítő mondókáskönyvek, a baba-mama foglalkozáshálózat és a kapcsolódó módszertani képzések vezetője


Elérhetőségeim:
Email: szia@onlinebabamasszazs.hu<
Honlap és blog: https://onlinebabamasszazs.hu/

Ingyenes hasfájás-űző babamaszsázs minivideó sorozat: https://onlinebabamasszazs.hu/hasfajasra-ingyen/

Facebook-oldal:
Online babamasszázs videótanfolyam Kerekítős J. Kovács Judittal

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja